Ma újra láttalak, elfogytak a szavak.
Te fürge voltál, tele gondtalan lendülettel,
Én izgatottan, mázsás súlyú szívvel.
Lassíts, te bolond szív, nem kapok levegőt!
Nézem az arcod, olyan szép és finom ívű,
Hallom a hangod, fejem beleszédül.
Érzem az illatod, bárcsak hazavihetném,
Boldogság tölt el, mintha álmodnék.
Futva nézel csak rám időnként, vajon érzed, mennyire szeretlek én?
Bárcsak örökké tartana a pillanat, bárcsak hozzád tartozhatnék.
Hangod ébreszt, menni kell, dolgod van még.
Mint egy riadt madár, kitárom karjaimat, csak még egy érintést!
Tarkód megsimogatom, Te összerezzensz.
Végigsimítok válladon, s csak azután eresztem le karom.
Remegek. Vajon érzed, mit jelentesz nekem?
De felpattanunk, és Te elsietsz.
Szívemmel a zsebedben.
English (US)