Bogdán Krisztina: Famadár

1 év ezelőtt 82



bohócdoktor szja 1% felajánlás
Néha vágyom érintésre, de dühöngve megtagadnám.
És sutba dobva mindent magamat is feladnám.
Néha csak úgy lélegzem, létezem. De élek...
Mondja meg azt valaki, mi volna ez, élet?

A világ él hát énnekem, vagy én élek a világnak?
Ha kívül nem is vétkezem, belül érzem hibának.
S magát azt, hogy létezem, hogy teszek-veszek folyton.
Attól félek, elrontom, ez szorítja torkom.

Próbálom hát saját magam életemet építeni.
Elhagyva a szülőházat a múltat hagyni, teríteni.
Világoskék abrosszal, szép zsákkal vagy földdel.
Ha nem zárom le, előbb-utóbb engem is elföldel.

Szenvedve hát dobozoltam könnyek között, boldogan.
Voltam közben boldogtalan, nagy falat egy hontalan.
Képzem magam, próbálkozom, de a repülés az nem megy.
Leragadtam, a súly lehúz, azt üzeni, szenvedj...

A bűntudat, mi megkeményít egy hálátlan életet.
Úgy érzem, hogy nem hibáztam. A világ máshogy véleked`.
El kellett hát menekülnöm, hogy így nyerjek éveket.
Hogy eltöröljem, átformázzam azt a biztos végzetet.

Az éveket, hogy rendbe tegyem, mindazt, ami akadály.
Hogy megtanuljak repülni, nem lehetek famadár.
Nem ketrecbe születtem, mégis abban vagyok.
Mindig adtam, sosem kaptam, most magamnak adok...
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!