Brasch Bence nem is emlékszik, mit mondott a zsűri a Lékai-Kiss Ramónával közös produkciójukra, csak az járt a fejében, hogy muszáj mielőbb beérnie a kórházba. „Pont addig tudtam tartani az idegrendszeremet, amíg a dal lement, utána már nem is emlékszem a zsűri véleményére – kezdte Brasch Bence a Mokkában. – Csak az volt bennem, hogy menni akarok a feleségemhez.”
Bence röviden arról is beszélt, milyen érzés, hogy megszületett a kisfia. „Igazából csak most kezdem felfogni… Minél többet vagyok velük, meg minél többet láttam… Szerintem ez egy folyamat. De elképesztő energiája van már most a lakásnak, tehát egészen más így hazamenni.” A műsorvezetők, Szabó Zsófi és Istenes László arra is kíváncsiak voltak, hogy A Nagy Duettre való felkészülés és az egyéb munkák mellett hogy van ideje a feleségére és az újszülött babájára. Az énekes erre csak annyit mondott, hogy ahol éppen van – legyen az otthon a családjával vagy próbán –, teljes egészében arra fókuszál, és hogy igyekszik megélni minden pillanatot.

Ha már Bence nem tudta, mi felidézzük, mit mondott a zsűri az előző vasárnapi produkciójukról. Hajós András például le volt nyűgözve, ami nem túl gyakori nála. „Azt nyilatkoztam egy újságnak, amikor megkérdezték, mit várok a legjobban ettől, hogy a meglepetést várom, hogy legyen valami hang. Figyelj, Rami, én nem gondoltam volna, hogy ezt tőled kapom… Ez nagyon jó volt! Lenyűgöztél!” – mondta. Hasonlóan vélekedett Horváth Tomi is, aki szerint Raminak kimondottan jó hangja van. Szabó Zsófi pedig meghatódott.
Kiemelt kép: TV2
The post Brasch Bence: „Csak az volt bennem, hogy menni akarok a feleségemhez” first appeared on Story.