Csalódtunk az Európai Unióban, de továbbra is a tagjai akarunk maradni

3 hete ezelőtt 11



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Bár öt év alatt négy százalékponttal csökkent azoknak az aránya, akik szerint összességében előnyös volt Magyarország számára az európai uniós csatlakozás, de még így is honfitársaink szűk háromnegyede így gondolja

– derül ki abból a kutatásból, amelyet a 24.hu megbízásából készített a Závecz Research, és amelynek részleteit a következő napokban közöljük. Számos ügyben ugyanazt a kérdést tettük fel, mint 2019-ben, így a válaszok megoszlása jól összehasonlítható.

Ráadásul emelkedett azoknak az aránya, akik szerint nagyon előnyös a tagság: 2019-ben a megkérdezettek 17 százaléka vélekedett így, 2024-ben már 25 százalék. Az „inkább előnyös” válaszlehetőséget bejelölők aránya viszont 59 százalékról 12 százalékpontot csökkent, míg az „inkább hátrányos” választ adóké 6 százalékponttal nőtt. Csökkent azoknak az aránya is, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni a kérdésre, így a megkérdezettek 96 százalékának van véleménye a témában.

Hogy kontextusba helyezzük az eredményt: az Európai Parlament felmérése szerint az összes tagállamban 2019-ben átlagosan 68 százalék mondta előnyösnek a tagságot, míg 2023 őszén 72 százalék, vagyis a magyar eredmény megfelel az uniós átlagnak.

Változunk. Csatlakozz hozzánk!
Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet. Lépj be az olvasáshoz!

The post Csalódtunk az Európai Unióban, de továbbra is a tagjai akarunk maradni first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!