S aki a távolban feltűnt, most holtan fekszik, szemhéja csukott.
Ismeretlen, tán soha neve elő sem kerül, sikolya az övé marad.
Mi pedig bujkálunk az otthon melegében, online hallatod szavad.
Néha azt hiszed, hogy bárki megleli úgy igazán, szívével magának.
Nagyobbat nem is tévedhetnél, már a szemét csipegetik a varjak.
Borzalom, mikor a földre született lélek küldi a másikat a nagy útra.
Hát ennyit ért az évezredeknek és elődjeinknek milliárdnyi szava?
Reszketve bújsz a házad asztala alá, s várod a hangtalan halált.
Ott kúszik a béke melegében, vigyázz, mert néha kígyó képére vált.
Aztán miképpen megharapta kezed, az öled se elég többé, mert falánk.
Több kell neki egy életnél, megannyi kín s szenvedés, anyánk s apánk.
Mégis most azt mondom e sötét órában a magányos lelkeknek.
Nem maradsz egyedül, már várnak, örülsz az ismerős emlékeknek.
English (US)