Fakózöld ruháját színesre cseréli,
zörögnek a lombok, köztük szellő dalol,
az ágakon forogni kezd minden levél,
s a szél bokrok szoknyáját emelgeti.
Éjszakára majd felerősödik a tánc,
tombol a vihar, vad mennydörgés dobol,
fekete esőt verítékeznek a fák,
a dallamot az ágak messzi sikoltják,
és még utoljára a gyökerekből
felfelé tör az Élet...
Végül a táncnak a hajnal vet véget.
A színes levélruha a sárba repült,
szikrázó dér ül a pókhálók ráncain,
mint elhagyott, csillogó gyémántnyakék.
Elszállt a nóta, a völgyre csend ült.
Az erdő ruháját ledobta kacéran,
s meztelenül várja, míg megérkezik
a Tél, örök szeretője...
Nászukat a ködtakaróba rejtik,
s a bálozók alszanak hangtalan,
álmodva új tavaszt.
English (US)