Dobó Kata: „Jövök Káposztásmegyerről, és egyszer csak mintha a sztratoszférába lőttek volna ki”

2 hete ezelőtt 7



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Volt párja, Andy Vajna annak idején megkérdezte tőle, tudja-e, mit jelent majd a karrierjére nézve, ha elvállalja a filmet. „Hazudtam, hát honnan tudtam volna? Aztán mi beszéltünk erről, ez egy plátói kérdés volt. Nyilván így is, úgy is megkaptam volna a szerepet, tehát teljesen mindegy, mi volt a válaszom. Imponálni akartam neki azzal, hogy azt mondtam, persze, hogy tudom. De azért nem tudhattam, mert kereskedelmi televízió nem volt. Bulvárújságírás már volt, de nem ilyen szinten, mint most, és internet sem volt – magyarázta a Művészbejáró című YouTube-műsorban Dobó Kata. – Most már, ha valaki azt mondja, hogy sztár akar lenni, vagy ismert ember, az nagyjából tudja a következményeit annak, hogy szétszedhetnek, felemelhetnek, hogy a kényük-kedvük szerint azt csinálnak veled, amit csak akarnak. Ezt akkor még nem tudhattam, mert nem abban a korban éltem, amikor ezek az eszközök megvoltak ehhez” – mondta,

A színésznő megjegyezte, pokoli volt számára, amikor elkezdtek róla cikkezni és beskatulyázni őt. „Gondolj bele, jövök Káposztásmegyerről, egy panelből, egy pihe-puha családi háttérből, és egyszer csak mintha a sztratoszférába lőttek volna ki. És nem volt ilyen felkészítő tanfolyam, hogyha egyik napról a másikra sztár leszel, akkor ezt fogod érezni… – nevette el magát. – Arra vagyok nagyon büszke egyébként, hogy azóta is ott vagyok, és csinálom a dolgom szépen és tisztességesen. A mai napig is vannak nagyon jó előadások az életemben, filmek, sorozatok, rendezés. Szóval, hogy ezt fent tudtam tartani, szinten tudtam tartani ezt a ’Dobó Kata-ságot’, akármi is az, vagy akárki is az.”

Szerinte sokáig nem is színésznőként tekintettek rá, hanem inkább egyfajta szexbombaként. „Éreztették is. A szakma is éreztette – folytatta. – Engem felvettek a főiskolára is, és ez azért valamit mégiscsak jelentett, gondolom én… Hogy pár száz, ezer emberből felvettek tizenegyet abban az évben, és én a Marton osztályába jártam. És nyilván ha nincs a film, akkor végigcsinálom a főiskolai éveket” – magyarázta Dobó Kata.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

The post Dobó Kata: „Jövök Káposztásmegyerről, és egyszer csak mintha a sztratoszférába lőttek volna ki” first appeared on Story.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!