magamra húzom őszi kabátom,
sietve megyek, hívnak a fények,
a temetőben mécsesek égnek.
Megállok én is az egyik sírnál,
virágot viszek, s nézem, hogy itt járt
valaki, aki szeretett téged,
halottak napján hozzád betévedt.
A márványkövön gyertyacsonk jelzi,
emléked élő, és nem felejtik,
van még pár rokon, ki őrzi képed,
emberi testből szabadult lélek.
English (US)