Több török ellenzéki szereplő fiókját is felfüggesztették Elon Musk X nevű közösségi oldalán – számolt be róla a Politico. Mindez néhány nappal azután történt, hogy letartóztatták Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármestert, akit Recep Tayyip Erdogan legfőbb kihívójaként tartanak számon. İmamoğlu őrizetbe vételét követően tízezrek vonultak utcára tiltakozni Törökországban.
A felfüggesztett fiókok legtöbbje néhány tízezer követővel rendelkezett és a tüntetések helyszíneiről, illetve időpontjairól osztottak meg információkat. Némelyik profil látszólag csak Törökországban vált elérhetetlenné, a világ többi részéről továbbra is felkereshetők.
Ali Yerlikaya török belügyminiszter egy X-en közzétett, azóta elérhetetlenné vált bejegyzésében arról beszélt, hogy a hatóságok 326 gyűlöletkeltő profilt azonosítottak a közösségi oldalakon, amelyek nyomán 54 ember vettek őrizetbe. További 343 embert pedig az utcai tiltakozások helyszínein tartóztattak le – írja a DW.
Az X-fiókok felfüggesztése egyébként valószínűleg legális, a török jog ugyanis lehetővé teszi az ilyesmit kormányzati kérésre. Az X cikkünk megjelenéséig nem kommentálta az esetet a Politico megkeresésére. A közösségi oldal tulajdonosa, Elon Musk saját elmondása szerint azért vásárolta meg a korábban Twitter néven ismert platformot, hogy helyreállítsa rajta a szólásszabadságot.
The post Ellenzéki törökök fiókjait függesztették fel Elon Musk közösségi oldalán first appeared on 24.hu.