Elutasította a Budapest V. Kerület Helyi Választási Bizottsága (HVB) Juhász Péter nyilvántartásba vételét jelöltként a június 9-i választásokra, mivel a Momentum, a DK, a Párbeszéd, a Mindenki Magyarországa, valamint a Nép Pártján jelöltje 304 ajánlást adott le péntekig, amelyből csak 259 volt elfogadható, írja határozatában a bizottság, amit az rtl.hu vett észre.
A határozat szerint
a HVB tájékoztatja a jelöltet, hogy a nyilvántartásba vételéhez hiányzó ajánlások benyújtására 2024. május 6-án 16 óráig van lehetősége.
Juhász Péter a lap megkeresésére arról beszélt, hogy összegyűjtötte a szükséges ajánlóíveket, ám azokat részletekben juttatja el a választási irodába a meghosszabbított határidőig.
A Facebookon pedig azt írta: „nem mondom, hogy meglesz, mert már megvan. A rosszat akaróknak ne dőlj be.”
Bevittük az első adagot 2 napja, hogy tudjuk az elutasítási arányt. (Közel 20%). A többi pedig itt van a kezemben, ezeket hétfőn visszük be, ahogy kell. De még hétvégén is utcán leszek, mert élvezem a beszélgetést az itt élő emberekkel
– fogalmazott.
Az V. kerületi előválasztást Juhász alacsony részvétellel nyerte meg, mindössze 711-en szavaztak rá. A politikus a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter ellenzéki kihívója lesz a júniusi önkormányzati választáson.
The post Elutasították Juhász Péter polgármester-jelöltségét, de a politikus szerint megvannak a hiányzó ajánlások first appeared on 24.hu.