Ezt a testbeszéd-hibát mind elkövetjük anélkül, hogy tudnánk róla

1 nap ezelőtt 8



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Sok időt töltünk azzal, hogy keressük egy-egy helyzetben a megfelelő szavakat. A szavakon túl azonban sokszor talán még fontosabb az, mit árul el a testünk.

Gyakran úgy üzenünk gondolatainkról beszélgetés közbe, hogy észre sem vesszük azt. Sőt akár félreértésekre is okot adhat a másik számára! Ezeket a jellemző hibákat például szinte mindannyian elkövetjük a szakértők szerint, pedig némi odafigyeléssel könnyen korrigálhatjuk.

Íme, a leggyakrabban elkövetett testbeszéd-hibák, melyekről nem is tudunk

1. Könyöklés

Amikor fejünket kezünkkel támasztjuk meg, általában kényelmes pozíciót veszünk fel. Baráti, családi környezetben ez teljesen normális és elfogadott pozíció, nincsen benne semmi rendkívüli. Professzionális környezetben, akár csak egy tárgyalás vagy munkamegbeszélés során viszont érdemes kerülni, mert érdektelenséget tükrözhet. Hasonló a helyzet étteremben és formálisabb eseményeken is.

2. Görnyedt ülés

Ha meghajlott háttal, görnyedve ülünk beszélgetés közben, az nem csupán egészségtelen, de bizonytalanságot és érdektelenséget is tükrözhet. A helyes testtartás azonban magabiztosságot és figyelmet üzen. A vállak leengedése és hátrahúzása, az egyenes hát nagyban javítja megítélésünket.

Testbeszéd hibák

Akár baráti beszélgetések során is adhat okot félreértésre néhány hiba testbeszédünkben, melyekről nem is tudunk (Fotó: GettyImages)

3. Babrálás és mocorgás

Többnyire olyankor szoktunk kezünkkel matatni, mozgolódni, fészkelődni vagy lábat rázni, amikor átveszik felettünk az irányítást energiánk. Gyakran ennek hátterében az unnalom vagy idegesség húzódik meg. Ilyenkor azt üzenjük a másiknak: „sokkal szívesebben lennék máshol”.

4. Keresztbe tett karok vagy lábak

Sok oka lehet, ha keresztezzük karunkat vagy lábunkat. Elképzelhető, hogy egyszerűen csak így ülünk vagy állunk kényelmesen. Az is lehet, hogy csupán fázunk. Beszélgetőpartnerünk azonban ezt könnyen félreértheti. Számára ugyanis ez elzárkózásnak, távolságtartásnak, türelmetlenségnek tűnhet.

Hasznos tippek a testbeszéd fejlesztéséhez

Mint sok minden más, a testbeszéd is javítható, fejleszthető. Érdemes foglalkozni vele, hiszen előnyére válhat emberi kapcsolatainknak.

1. Tudatosság

Ha ráhangolódunk saját testbeszédünkre és átgondoljuk, a másik hogyan érzékelheti jelzéseinket, akkor könnyen tudunk korrigálni is. Fontosabb helyzetek előtt akár tükör előtt is gyakorolhatunk.

2. A figyelem kimutatása

Egy-egy egyszerű bólintás csodákra képes. Kifejezi, hogy aktívan részt veszünk a beszélgetésben, kapcsolódunk a másikhoz. Szemkontaktussal és mosolygással kiegészítve nagyszerű jelzés partnerünknek.

3. Tükrözés

A másik személy testbeszédének finom tükrözése elősegíti a kötődés kialakulását. Érdemes azonban óvatosan bánni bele, hogy még véletlenül se gúnyról szóljon a harmónia helyett!

via

The post Ezt a testbeszéd-hibát mind elkövetjük anélkül, hogy tudnánk róla first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!