Fegyveres csoport támadta meg a csádi elnöki palotát szerda este, de a kormány bejelentése szerint az akció nem járt sikerrel. Az összecsapásnak 19 halálos áldozata volt, többségük a támadók soraiból.
Mahamat Idriss Déby Itno államfő a palotában tartózkodott a támadás idején, de a jelentések szerint nem sérült meg.
Abderamán Kulamallah csádi külügyminiszter szerda késő este azt nyilatkozta, hogy a biztonsági erők teljes mértékben ellenőrzés alatt tartják a helyzetet. Az AFP francia hírügynökségnek a miniszter azt mondta, hogy a támadók 24-en voltak, közülük 18-an meghaltak és hatan megsebesültek a biztonsági erőkkel vívott összecsapásban. A palotát őrzők közül egy halottat és három sebesültet említett.
Az első hírek arról szóltak, hogy a támadás mögött az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózathoz kötődő dzsihadista Boko Haram szervezet állhat, de Kulamallah később azt mondta, vizsgálataik szerint a támadás „nem terrorista jellegű” volt. Szerinte „kétségbeesett és érthetetlen támadásról” van szó, aminek a céljai egyelőre nem világosak.
A csádi történés azért érdekes számunkra is, mert a magyar kormánynak terrorellenes együttműködése van Csáddal. A kormány misszió keretében katonákat is küld az afrikai országba.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter decemberben azt mondta, amint a helyi politika jóváhagyja, indul a magyar katonai művelet. A misszió előkészítésében a kabinet tagjaként Orbán Gáspár is részt vesz, de a miniszterelnök fia nem tagja a vezérkarnak. (via MTI)