mit is jelent számomra üde tisztaságod.
Többször tollat ragadtam, hogy így megmutassam,
mily simogató szellő meleg sóhajtásod.
Ámde rendre elvetélt minden igyekvésem.
Kevésnek bizonyultam eme feladatra.
Mert szebben tündököltél, mint a Nap az égen,
és én sehogy se találtam illő szavakra.
Százszor is felvázoltam, mily méltatlan vagyok
romlatlan jóságodnak fényében fürödni.
De tudtam, hogy oly verset én sosem írhatok,
mely szikráját is képes lényednek tükrözni.
Azonban mostanára porba hullt a bálvány.
Magad döntötted le a neked emelt idolt.
Hamis hangokat pengettél színarany hárfán,
jégvihart keltettél, mely minden tüzet kiolt.
Így dolgom egyszerű, a setétet ismerem.
Fekete pusztaság volt régen is a hazám.
Szikéd nyomán szültem meg élő versgyermekem,
és ő erőre kapott bűnöd táptalaján.
English (US)