Mik aprócskát rebbennek,
Gyorsabban és erősebben,
Ahogy süvít köztük a levegő.
Ahogy apró, kóbor jószág
A téli hidegben lófrál.
Kuporogva reszket,
Ugyanígy remeg minden porcikám.
Körülvesz a félelem, a szorongás,
Elárasztja testem a sötét és a gyász.
A nyugalom iránti vágy,
Mi megborult elmémben olyan ritka.
Körbeölelem vézna karjaim,
Körmöm bőrömbe vésem, meg is látszik.
Négy csík hófehéren piros
Sápad bőrömön élénken látszik.
Nem fáj már, a fájdalom a múlté,
Inkább feszít, szúr, tönkretesz.
A bűntudat és a döntésképtelenség,
Mi szívemben képezi hálóját.
Vissza-visszatér, pedig nincs meghívva,
Még most sem hagy nyugalomba`.
Reszketés szüntelen,
Gondolataim repülőkként cikáznak.
Túlgondolom vagy mégsem,
Igazam van, esetleg rosszat tettem?
Elrontottam, biztos vagyok benne,
Valaki mondjon már valamit!
Gyengülök, mit kéne tennem?
English (US)