mi szembenéz velem
orcám kopott vakolatbőre lassan leég
tépi testem a hamvas szél de szívem nem szól hogy elég
mint egy rózsabimbó az elmúló tavaszban
szeretnék élni
hulló levél az őszben egymagam
megéltem száz csodát de még élném untalan
esőcsepp ahogy talajt ér gondtalan
ott érnék földet én is mohón hontalan
mint ármányos viharban a fakó rettenet
ijesztő villám az égen mi fájdalmat búsan de eltemet
szeretnék virág lenni mi elnyílik s újra virágzik
mint emlék mi kínba rág de fájóan hiányzik
lehetnék akár egy láthatatlan mező a világban
hol a boldogság terem csak mert a bánatot kivájtam
kettészelném a bánatos eget ó rengeteg
bárcsak olyan lennék mit lelkem kéreget
párás ablakon keresztül látom engem nézeget
pompázik nyitott ajkán a felkiáltó ég veled
úgy elmennék vak-járta süket tájra
borzongva hol a vég a szándékot várja
mosolyba rohannék a napáztatta horizont alatt
mint emlék a demencia szélen ha pillantásra akad
messze mennék oly messzire mint a por száll
hontalanul eszmék nélkül a tompa semmibe
bús irgalom ez mi visszaránt de mennem kell
volt valamim mit eladtam s most nem enged el
elmentem vagy némán maradok
gyertyafénynél álmaidban majd neked olvasgatok
csak ne fújj el
hagyj égve kérlek - úgyis arra megyek majd szépen csendben elégek
viszlát
English (US)