Félúton leszállnak egy technikai megállóra a Dubajból és Abu-Dzabiból Budapestre tartó Wizz Air-járatok

2 órája ezelőtt 7



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Közvetlen következménye van az Egyesült Arab Emírségekbe utazó magyarok számára is a közel-keleti konfliktus eszkalációjának.

Mint ismert, számos járatnak kellett kitérő repülőtéren leszállnia az Iránból Izrael felé indított rakétatámadás következtében kedden. Az izraeli repterek az iráni támadás után nem fogadtak és nem indítottak járatokat, Irak és Jordánia légterét egy időre lezárták, Irán egy része felett pedig szintén légtérkorlátozások léptek életbe. Ugyan azóta feloldották ezeket a légtárzárakat, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) Irán, Irak, Izrael és Libanon légterét is konfliktus övezetnek jelölte ki és nem javasolta ezen országok légterének használatát.

A 24.hu megkereste a Wizz Airt, hogy az e heti események milyen módon vannak hatással a járataikra. Azt válaszolták, a légitársaság számára elsődleges a légiközlekedés biztonsága, ezért az EASA ajánlását figyelembe véve elkerüli ezeknek az országoknak a légterét.

Közölték, az intézkedés a Budapest és Dubaj, valamint Abu-Dzabi között közlekedő járatokat érinti, ez heti hét járatot jelent, amelyek Szaúd-Arábia és Egyiptom légterén keresztül repülnek. A hosszabb útvonal miatt a Budapestre repülő járatokat ciprusi technikai megállóval kell teljesíteni, Lárnakán leszállnak egyszer a gépek.

Ez azt jelenti, hogy az eredeti menetrendhez képest mintegy két órával hosszabb menetidővel közlekednek hazafele a járatok, de emiatt járattörlésre nem kell számítani. A menetrend módosulásáról a Wizz Air időben tájékoztatja az utasokat az általuk megadott elérhetőségeken

– közölték.

Áprilisban egyébként egyszer már jelezte a WizzAir, hogy kerülnek a járataik Dubajból és Abu-Dzabiból, a cég akkor azzal indokolt, hogy a megnövekedett menetidő miatt a személyzet szigorúan szabályozott munkaidejének betartása miatt kell a repülőgépeknek megszakítaniuk az utat Lárnakában, ahol friss, kipihent személyzet veszi át a szolgálatot. Később, augusztusban is jelezték, hogy fenntartják a konfliktus ellenére járataikat Dubajba és Abu-Dzabiba, azonban biztonsági okokból módosított útvonalon közlekednek.

Rákérdeztünk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airportnál is, hogy mit tapasztalnak, a konfliktus újabb eseményei miatt nőttek-e a késések, tapasztalnak-e fennakadásokat. Azt írták, okktóber 1-jéről 2-ra virradó éjszaka négy olyan Emirates járat szállt le a budapesti repülőtéren, ami a közel-keleti konfliktus miatt szakította meg útját. A gépek Dublinból, Düsseldorfból, Prágából és Nizzából indultak Dubajba, a négy gép fedélzetén összesen megközelítőleg 1500 utas tartózkodott. Üzemanyagfelvétel után mindegyik gép továbbindult Budapestről célállomására. Azóta nem érkezett ebből az okból divertáló járat a budapesti repülőtérre.

Hozzátették, a Budapest Airport nem érzékel a konfliktusból fakadó késéseket, ugyanakkor egyes légitársaságok töröltek Tel-Aviv és Budapest között közlekedő járatokat.

A HungaroControltól pedig szerettük volna megtudni, hogy a közel-keleti légtér elkerülésére vonatkozó javaslatok miatt nőtt-e a magyar légtérben a forgalom, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat.

The post Félúton leszállnak egy technikai megállóra a Dubajból és Abu-Dzabiból Budapestre tartó Wizz Air-járatok first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!