Üssön, verjen, hasítson jó helyt s jókor.
Millió s egy tövis szúrjék vénáimra dermedve,
S szikkadjon ki vérem ezernyi csermelye.
Gyertek hát, markos legények, pofonjaitok nem ártalom.
Hisz mindez csaláncsípés annak, ki tudja, mi a fájdalom.
Mindez csak illúzióba ágyazott létünk hiú sarca, ám
Kívül csak vérzik az ember, s belül fáj igazán.
Mit nékem hódító sereg, golyózápor, fegyverek,
Karóba húzott tömkelegek, guillotine-nál ragadt fejek?
Mérges gáz vagy atombomba, percnyi csupán csorbult éle.
Hisz egy pillanat az egész, s léted múlik véle.
Viszont amit magadban hordasz, lényed mélyén lepetéz,
S a remény ígéretével csalfa keringőre hív, szép lassan elemészt.
S mindig akkor kacsint vissza, mikor hitted, végleg itt hagy tán.
Hisz kívül csak vérzik, de belül fáj igazán.
English (US)