Nem süt már Nap a dombtetőre.
Hideg szél fúj nyugat felől
Könyörtelenül a fák közül.
Egyedül állok itt a pusztában,
Bizonytalanul az élet forgásában.
Nem nézek hátra, hisz nem is tudnék,
Innen már csakis előre mehetnék.
A távolban a verebek
Csak tudatlanul csicseregnek.
Én hallgatom álmodozva,
Jókedvemet biz meghozza.
Én böcsülettel járom utam,
De hogy miért, sosem tudtam.
Számomra még mindig idegen,
Hogy mi valójában az értelem.
A homály majdcsak elszáll,
Bízom benne, hogy odébbáll.
De ha mégsem tűnne el,
A bizonytalanság tovább ölel.
English (US)