ti vagytok szent öröksége az emberiségnek.
Midőn őseink megszelídítették a féktelen tüzet,
az ember felemelkedett az állatok felett.
Fázó testünket lágyan melengették lángjaid,
tábortüzek hozták össze ősi családok tagjait.
Nyers ételeink általad váltak ízletessé, puhává,
hideg italaink gyógyító, melengető teává.
Ragyogó világosságot adtál az éjszakába,
csillagok fényét hoztad le e rideg világba.
A kemény vasat puhává lágyítottad meg,
kardjainkat nyers fémből te edzetted.
Isteni kiváltságként érkeztél a földre,
az itt élő emberek életét megkönnyítve.
Mítoszok, regék és babonák mesélnek rólad,
vallások őrzik történeteid az utókornak.
Bár megszelídítettünk, mégis hatalmad van
felettünk, veszélyes veled játszani, ezt már
megértettük. Csodálva bámuljuk fényedet,
miközben attól félünk, megégetsz minket.
Olykor dühösen csapsz fel nagyon magasra,
máskor csendesen pislákolsz lámpásainkban.
Gyakran féktelenül, tombolva rohansz tovább,
néha hamvadban elbújva ér téged a halál.
Vad vágyat és dühöt testesítünk meg veled,
egyszerre csodálunk és félünk tőled.
Hiába a mindent uralni akaró, fejlett társadalom,
az ősi elemek erejével harcolni mégsem tudunk.
Te zabolátlan, szeszélyes és vad jó barát!
Tudjuk, hogy ott vagy, ha szükségünk van rád.
Képesek vagyunk életre kelteni és kioltani téged,
de hatalmasságod ellen dacolni vétek.
English (US)