minden ismerős, mégis idegen,
s suttogó üvöltés az éjjel takarója,
melyben feszülnek gyenge idegek.
Próbálnak gyengéden a húrhoz érni,
de szinte rögtön elpattan.
Kés nyelvükkel dúdolnak dallamot,
mit éles foguk elharap.
Idegen világban mutatnak utat,
mintha már jól ismernék,
s ha szakadék nyílik előttük,
mind elveszti az eszét.
Szemük másra néz gúnyosan,
s kezük is egy másik szívet marcangol.
A tükör darabjai széttörve hevernek,
az önismeret holtan fekszik valahol.
Mind nagy számok mögé bújnak,
de a tett éhesen falja fel álcájuk,
mert kiskapuk állnak az ösvény végén,
vészjóslóan villog kegyetlen hátrányuk.
Melyet eddig suttogás eltakart,
s kényelmes ágyuk szerencse vetette,
de kibújtak a valóság ideges karmai,
hogy jussát vérrel keverve is elvegye.
Jövőjük fényűző tornyai az ő kezében vannak,
s minden könyörgés hasztalanná vált.
Hol bűnös összefogás hozott édes gyümölcsöt,
most ők megfizetik keserű árát.
Vizet próbálnak könnyekkel oltani,
s minden reményük egy kártyán hever.
De mi van, ha az tűzben kiált gyötrelemtől,
mert az Élet keze új paklit kever?
Az időfonta koszorú lassan hervad fejükön,
s bölcsesség tornyai dőlnek sorban egymásra.
A rideg folyosón visszhangzik minden,
akkor is csupán sóhajok vad madara szárnyal.
Egyedül lábuk elé néznek mindig,
s szemük nem tekint előre, tovább maguknál.
Kívánságok kötelében fulladoznak,
vendégségben ülnek ők a legnagyobb hazugnál.
English (US)