- Már csak -
Csendet süvít
Táncoló nádas ölén,
Mélybe zuhan, mint
A tejfehér köd,
S vörös fűcsomók közt
Rejti öröklét idejét.
Zúg a tenger, ez a felkorbácsolt,
Habzó örvény, ez az elringató,
Kegyetlen ébrenlét, mi
Homoknak porát
Zúzza széjjel,
Hullámokba töri
Álmát éjjel,
Hol csak a partra vetett,
Néma rab bolyong
Körös-körül untalan,
S messzi köd mögé
Sejteti fénytörést
Lebegtető másvilágát.
Így sétáltak ők,
Így menetelünk mi
Világok kapui közt:
Fogjuk egymás kezét, mint
Láthatatlan karok kulcsa.
Sétálunk láthatatlanul, kézen fogva.
Összezárva. Tágra nyitva.
Két oldalról átkarolva.
Majd lépünk egyet az úton,
Mint a villám,
Valami
Levegőt hasít, s
Szemvillanást kiragad.
English (US)