fény tőled nem szűrődik át a messzeségen.
Csak megyek tovább anélkül, hogy tudnám,
nem zuhansz le e földre életem útján.
Életed felejtve oly biztossá építette álmodat,
az angyalok veled vannak, s te alszol a föld alatt.
Vágyaidat széttörték gördülő éveid,
szüntelen újuló kaland volt, csak oly rövid.
Már nem e földön, de a földben vagy te már,
gyermeki szívem, mint por, most hozzád száll.
Hiányoddal szótlanok a reggelek,
délutánok lélekcsendje emleget.
Ki voltál? S milyen? Már szétszálltak elemeid,
haláloddal összeestek, mint imbolygó mozaik.
De itt érezlek szívem rejtekében érbarlangon át,
melyben fakult fényét őrzi a szád.
English (US)