Hallod-e még barátságunk minden dallamát?
Hallod-e még szerelmes versem
Dús szelét?
Érzed-e még azoknak
Minden üzenetét?
Magam még hallom,
De szótáramban új szót tanultam;
Mily nagy büszkeség,
Mely mögé bújtál és bújtam.
Tán félreértettél
Néhány évvel ezelőtt;
Mikor azt mondtam, nem hagyom el,
Ki az utamon húzott vagy lökött.
Tán félreismertük egymást,
De büszkeségünk hatalmas;
S ily módon ítélnek el minket,
Az igaz életre ki lehet alkalmas?
Magam?
Kit rablánc köt egy gyöngyöző eszméhez?
Avagy te lennél?
Kit hasonló eszme köt most egy nagyszerű emlékhez?
Nem dönthetünk,
Még csak azok sem, kik ismerik a helyzetet;
De még csak azok sem,
Kik láttak minden életet.
Csak az élet dönthet,
Hisz büszkétlen büszkék vagyunk;
Minden pillanatban tükrünkbe néznénk,
Mert mi ezek vagyunk.
Ezek vagyunk, s még hisszük,
Az élet homokjában nyomot hagyunk;
De azt hiszem, csak túl nagyra nőtt gyermekek
Lettünk és vagyunk.
Még szellemünk vitatkozik,
Melyikőnk is a nagyobb ember;
Büszkeségünkből nem engedünk,
Az kötélből van, annak maradnia kell.
English (US)