Hamarosan akár háromszoros árat is kaphatnak a háztartási napelemesek az áramtermelésükért

2 órája ezelőtt 7



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Új piaci szereplőként a jelenleginél akár háromszor magasabb áron számol el cégünk a háztartásokkal a napelemek által termelt villamosenergiával – olvasható a PentaSun minapi közleményében. Mint írják, Magyarországon ez a cég az első, amely úgynevezett aggregátori szolgáltatást indít a lakossági háztartási méretű kiserőművesek (hmke) részére. De mit jelent ez konkrétan, milyen feltételei vannak annak, és egyáltalán lehetséges-e már ilyen szolgáltatást nyújtani? Utánajártunk.

Még nem startra kész a lehetőség

Miközben a PentaSun kommunikációjából úgy tűnt, hogy már el is indult a szolgáltatás, szakmai körökből kétségek merültek fel. A hmke bruttó elszámolás lehetőségei elnevezésű Facebook-csoportban a Magyar Energiaközösségek és Rugalmassági Szolgáltatók Szövetsége (MERSZ) elnökségi tagja, a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség (MNNSZ) energiaközösségi tagozatának vezetője, Dunai Bálint ezt írta:

jelenleg ilyet technikailag nem lehet csinálni, a kommunikációjával ellentétben a legnagyobb valószínűséggel jelenleg a PentaSun sem csinál még ilyet, így fontosnak tartjuk jelezni, hogy egyelőre a helyzet tisztázásáig semmiképp nem javasoljuk a szerződéskötést a PentaSunnal.

Miért? A 24.hu kérdésére elmagyarázta, mi az, ami még hiányzik technikailag. Minden mérőórához van egy úgynevezett POD-szám, ami alapján (jelenleg az MVM-en keresztül) zajlik az  áramellátás, illetve áramkereskedés (napelemek betáplálása). Az elosztói engedélyesek (Elmű, E.ON, Opus, stb.) munkabizottságai (amiben benne van a minisztérium, a MEKH, az energiaközösségek, valamint a fogyasztók és a kereskedők képviselői is) döntenek arról, hogy mi kerüljön bele az elosztói szabályzatba. Dunai Bálint is tagja a munkabizottságnak, amelyben felmerült, hogy ne egy, hanem két POD-számuk legyen a (bruttós) napelemeseknek, hogy elválhasson egymástól az áramellátás és az áram-visszatáplálás. Ha ez megvalósul, akkor lesz lehetőség arra, hogy az áramvételezés maradjon az MVM-nél, az áram tőzsdei továbbértékesítését pedig intézhessék az új szolgáltatók, így a jelenlegi MVM-árnál magasabb összegért vehetnék meg a hmke-sek áramtermelését. A második POD kérdése a következő bizottsági ülésen lesz téma – azt még nem tudni, hogy akkor elfogadják-e az erre vonatkozó javaslatot, de Dunai Bálint arra számít, hogy hamarosan döntés születik. Így viszont szerinte jelenleg technikailag még nem lehetséges a hmke-k áramtermelésének átvétele.

Az MNNSZ elnöke, Kiss Ernő lapunknak azt mondta: sem műszakilag, sem jogilag nem kizárt az új szolgáltatás. Az 5 forint plusz áfa, amiért a lakosság kapja az áramot: hatósági ár. Ennyit fizet a bruttós napelemeseknek (illetve a szaldós túltermelőknek) a termelésért az MVM. A tőzsdei ár azonban ennek a többszöröse lehet. A szövetség (MNNSZ) azon dolgozik már több mint egy éve, hogy a hmke-s termelőktől meg lehessen vásárolni a szabad piacon a termelésüket. Kiss Ernő szerint az életszerű, hogy a PentaSun háromszoros árat fizethet, mert ennél akár sokkal több is lehet a tőzsdei ár. Hozzátette: eddig azonban senkinek nem sikerült megoldania – így a PentaSunnak sem – egy ilyen szolgáltatás elindítását. Pilot-projektek vannak, de működő gyakorlat még nincs. Kiss Ernő információi szerint a PentaSunnak sincs még jogosítványa arra, hogy megvegye a hmke-k termelését.

Sok tagvállalatunk küzd azért, hogy mielőbb meg tudja vásárolni a hmke-k termelését, mert ez egy óriási üzletnek tűnik

– tette hozzá Kiss Ernő.

A MANAP Iparági Egyesület elnöke, Szolnoki Ádám szerint is sokan gondolkodnak hasonló szolgáltatás indításán. Ő úgy tudja, hogy a szabályozási háttér még formálódik, de 2025. január 1-jétől a feltételeknek rendelkezésre kellene állniuk. Nem látja lehetetlennek, hogy hamarosan több ilyen szolgáltató is megjelenjen a piacon.

Megkérdeztük a PentaSunt is, biztosan megvan-e már most a jogszabályi háttere annak, hogy magasabb áron vegyék át az áramot a hmke-ktől. Erre azt írták, hogy a törvényi szabályozás már készen van, de az elosztói szabályozásban még egy elem hiányzik.Hozzátették, a PentaSun jelenleg ügyfeleket gyűjt, amihez minden joga megvan. A tényleges szolgáltatást akkor fogják tudni elindítani, amint az elosztói szabályok is biztosítják ezt – ismerték el a 24.hu-nak.

Az Energiaügyi Minisztérium megkeresésünkre hangsúlyozta, hogy az uniós kötelezettség alapján idén januártól bevezetett bruttó elszámolásban a szerződött egyetemes szolgáltató mintegy nettó 5 forintos energiadíjat fizet egy kilowattórányi áramért. Az átvételi ár meghatározásának kiindulópontja az volt, hogy a magyar családok a rezsivédelemnek köszönhetően Európában a legolcsóbban jutnak villamos energiához. Hozzátették: az idősoros bruttó elszámolású háztartási méretű napelemes rendszer üzemeltetője ugyanakkor bármelyik piaci szereplőnek értékesítheti a megtermelt villamos energiát. Az érintett családok tehát a kereslet függvényében akár kedvezőbb feltételekkel is leszerződhetnek az áram átadására, miközben az átlagfogyasztásig változatlanul rezsicsökkentett áron jutnak az energiahordozóhoz. Ennek érdekében az elosztóknak a fizikai fogyasztási hely (POD) mellett azonos csatlakozási pontnál létre kell hozniuk egy úgynevezett virtuális POD-ot is. A napelemes rendszert üzemeltető családok számára meglévő okosmérőjük használatával a jövő évtől válhat így lehetővé, hogy az általuk megtermelt, de helyben el nem fogyasztott zöldenergiát akár a rendeletben rögzítettnél magasabb áron értékesíthessék

– erősítette meg lapunknak az energiaügyi tárca.

Megkerestük a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt (MEKH) is, amely kérdésünkre azt válaszolta: „a jelenlegi szabályozás alapján a háztartási méretű napelemes rendszerek üzemeltetői bármely kereskedőnek, illetve úgynevezett aggregátorokon keresztül is értékesíthetik a termelésükből közcélú hálózatba betáplált villamos energiát, amennyiben rendelkezésükre áll egy okosmérő. Az elosztói engedélyesek felkészültek a »második POD« biztosítására.”

De nézzük, mit is jelenthet majd egy ilyen lehetőség a napelemeseknek.

Csak bruttósoknak él a lehetőség

A PentaSun alapító-tulajdonosa, Boczkó Tamás lapunknak azt mondta, náluk a szolgáltatás csak a bruttó elszámolásban lévő háztartásoknak elérhető. Vagyis ők azok a magánszemélyek, akik a jelenlegi állami vételárnál (nagyjából 5 forint/kilowattóra) magasabb áron értékesíthetik a PentaSunnak a megtermelt villamosenergiájukat – gyorsítva ezzel a beruházásaik megtérülését.

Mit jelent a bruttó, illetve a szaldó elszámolás?

A szaldó elszámolásban évente számol el a hmke-s napelemessel az MVM, így a kevésbé napos téli időszak kisebb termelése összeadódik a naposabb időszakokéval, majd a teljes évre nézik meg, hogy mennyit termelt a napelem, illetve fogyasztott a háztartás. Ezzel szemben a bruttó elszámolásban (a 10 évnél régebben létesített napelemeknél, illetve a 2024. január 1-je után a hálózatra csatlakozóknál csak bruttó elszámolás lehetséges) havi elszámolás van. Külön kell fizetni a fogyasztást és eladni (az MVM-nek) a betáplálást. Ez azt jelenti, hogy a naposabb hónapokban túltermelésbe kerülnek a napelemesek, de a fölös áramot csak 5 forint/kilowattóra áron veszi át tőlük az MVM. A kevésbé napos hónapokban pedig jó eséllyel több lesz az áramfogyasztásuk, mint a termelésük, így áramot kell vásárolniuk, amit viszont hétszer akkora áron (a rezsicsökkentett ár 36 forint/kilowattóra) tehetnek meg, mint amennyiért átveszik tőlük a fölös áramot. Vagyis a bruttósok rosszabbul járnak, mint a szaldósok, a beruházásuk csak jóval hosszabb idő alatt térülhet meg a havi elszámolás mellett, mint az évesnél.

A csatlakozók pedig fogyasztóként tovább élvezhetik a rezsicsökkentés előnyeit, az áram vásárlására ugyanis nincs hatással a konstrukció. A csatlakozás a szolgáltatáshoz online történik, az országból bárhonnan. Leírásuk szerint a regisztrációnál néhány alapvető adatot kell megadni, majd rövid ellenőrzés után jöhet a csatalakozás. Minden ügyfélnek automatikusan létrehoznak egy online számlázási fiókot – ezen keresztül zajlik az elszámolás és a kifizetés. A cég szerint az adminisztráció egyszerű lesz, ők intézik a számlázástól a bevételek kifizetéséig, automatizáltan. Állításuk szerint a tőzsdei árak alapján lényegesen magasabb árat kínálnak, mint az MVM, és ez hosszú távon is biztosítja a beruházás megtérülését. Az ügyfelek akár vissza is térhetnek az állami rendszerbe, ha úgy döntenek, hogy az számukra mégis előnyösebb. Azt ígérik, biztosítják majd, hogy az áram mindig értékesítésre kerüljön, így az ügyfelek nem veszítik el a megtermelt energiát. Az euró alapú elszámolás pedig stabilitást adhat, elkerülve az árfolyamváltozások kockázatát. 50 kilovoltamper teljesítményszintig lehet hmke-t telepíteni, azon belül minden átvett áramot elszámolnak. Viszont, ha velük köt szerződést az ügyfél, másnak nem tud párhuzamosan eladni. Jelenleg a betáplálásra nem kell rendszerhasználati díjat fizetni az MVM-nél, és ha valaki szerződik a PentaSunnal, akkor sem – írta kérdésünkre.

Varga Jennifer / 24.hu

A csatlakozás feltételei közé tartozik még, hogy

  • bruttó elszámolású legyen a magánszemély az MVM-nél,
  • rendelkezzen napelemrendszer- és hálózathasználati szerződéssel,
  • adószámmal,
  • okosmérővel
  • és eurószámlával.

Adózni is kell?

A cég szolgáltatásának igénybevétele a hmke-k tulajdonosainál üzleti tevékenységnek számít, ezért kell hozzá érvényes magánszemélyes adószám (hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki magánszemélyként ingatlant ad bérbe). Ez nem azonos az egyéni vállalkozói tevékenységgel. Az szja-törvény szerint naptári évente legfeljebb évi 12 000 kilowattóráig adómentes a hmke-knél az értékesített villamos energia ellenértéke. Aki alanyi adómentes besorolást választ az adószám kiváltásakor, annak pedig áfabevallási kötelezettsége sincs. Alanyi mentesként, illetve 12 000 kilowattóra/év betáplálás alatt tehát nincs semmi adóadminisztráció a magánszemélynél, a megkapott eurót bármire felhasználhatja.

Mit jelent, hogy az áram átvételi ára a tőzsdei ártól függ?

Ajánlatuk nem fix áras, hanem tőzsdei áras, vagyis a HUPX másnapi elszámolási áram adott órára érvényes áraival számolnak el ügyfeleikkel, euróban. A háromszoros ár a tavalyi tőzsdei árak alapján jött ki.

A 15 forint a 2023-as átlagár. Garancia nincs rá, hogy az idén vagy jövőre is ennyi lesz az átlagár, hiszen az elszámolást a tőzsdei árhoz kötik, azt pedig nem lehet előre tudni. Ahogy arra sincs garancia, hogy mindig többet fizetnek, mint az MVM. Abban az extrém esetben olvadna csak el az alternatív szolgáltató árelőnye, ha a tőzsdei éves átlagár 5 forint/kilowattóra alá csökkenne. Ez azt jelentené, hogy szinte ingyen lehetne áramot vásárolni Magyarországon, ami elég valószínűtlennek tűnik.

Varga Jennifer / 24.hu

Az induló szakaszban a vállalat célja, hogy legalább 100 ügyfelet csatlakoztasson minden elosztónál, így biztosítva a szükséges kritikus tömeget a tőzsdei értékesítéshez.

The post Hamarosan akár háromszoros árat is kaphatnak a háztartási napelemesek az áramtermelésükért first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!