Régen mindig egymás gondolatával ébredtünk.
Szemeid nem csillognak már oly fényesen,
Sokáig kapaszkodtam a reménybe, de tévesen.
Leggyengébb érintésed sem olyan éltető,
Inkább mondanám, hogy égető.
Egykor gondolataid csak körülöttem forogtak,
Úgy érzem, féltő kezeid elhagytak.
Kezdetekkor féltőn aggódtál hogylétemért,
De mikor érdeklődtél legutóbb lelki állapotomért?
Görcsösen vártad feleletem kérdésedre,
Úgy vágyom egykori törődő nézésedre.
Miért hitetted el velem, hogy szeretsz?
De kötve hiszem, hogy erről csak te tehetsz.
Hogy lehetnék néked elég?
Szívem, úgy érzem, tüstént elég.
Irántad érzett szerelmem kiolthatatlan,
De enyhülése számomra felfoghatatlan.
Azon az estén egymásba voltunk bolondulva,
Most kétségbeesetten kereslek mindhiába.
Bármennyire is akarom, nem tudlak elengedni,
Kedvesem, én nem tudok nélküled létezni.
Hányszor hallatszott fájdalmas ének hangodon,
Ha elmegyek, ki lesz, ki elkapjon?
Ugye, ez csak az én agyam találmánya?
S nem akarsz itt hagyni gondolataim fogságában.
Az illúzió a legkifinomultabb varázslat,
Egy perc alatt mindenhová magával rángat.
Meghalok szerelmed keserű hiányában,
Ne dönts kétségbeesettséged pillanatában.
Lehet, nehéz időszak ez most kettőnknek,
De ne engedd, hogy kételyeid előtörjenek.
Szerelmed nem múlik el egy szempillantás alatt,
Félelmeidnek ne add meg magad.
Érzelmeid előttem ne takard,
Tudom, hogy mindez múltadból fakad.
Barmi történjék, itt vagyok, ne feledd,
Örökké segítő kezem el ne engedd.
Én hőn szeretlek, akármi is legyen,
Számíthatsz rám, már minden rendben.
English (US)