Hermányi Mariann a Hunyadi meztelen jeleneteiről: „Maga az egész test is egy eszköz”

1 nap ezelőtt 5



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Hermányi Mariann alakítja Luxemburgi Erzsébetet a Hunyadi című sorozatban. A színésznőnek több meztelen jelenete is volt már, némelyik miatt a Médiahatóság bejelentést is kapott.

Nemrég a TV2 podkasztjában így mesélt ezekről:

Ha én elvállalok egy produkciót – akár tartalmaz ilyen jelenetet, akár nem –, az nálam úgy kezdődik, hogy meglátom, milyen a forgatókönyv. Ha tetszik a történet, akkor egyet megint továbblépek: megnézem, ki a rendező, milyen lesz majd a stáb, kik lesznek a partnereim. Ami a Hunyadi kapcsán izgalmas dolog volt, és amivel én még előtte soha nem találkoztam, hogy már a casting folyamatában szóltak: lesznek ilyen jelenetek, és hogy az egyik castingkör pont ezért lesz. Akkor mi csak arról fogunk majd beszélgetni a rendezőkkel, a producerekkel, hogy nekünk mit jelent a meztelenség egy filmben. Nekem az a véleményem, hogy maga az arc, ahogy maga az egész test is, egy eszköz. Az egy vászon, amire festve az ember történeteket mesél el

idézi szemléjében a story.hu. Mint mondja, „van olyan, hogy lekerül a ruha, és úgy látszik az ember, ahogy a Jóisten megteremtette”.

Egyébként elárulom minden nézőnek, hogy ha benéznek a ruhájuk alá, kábé ugyanezt fogják találni. Tehát nem kell annyira meglepődni azon, hogyha az ember meztelenséget lát. De szerintem nagyon fontos az, hogy ez ne öncélú legyen, hanem művészi, és szolgálja a történetet.

Ugyanitt Törőcsik Franciska is beszélt az intim jelenetekről:

Nem normális az, hogy az emberhez hozzányúlhatnak, ha van egy olyan jelenet.

Kapcsolódó
Törőcsik Franciska: Egyáltalán nem normális az, hogy egy embernek le kell vetkőznie egy stáb előtt
A Hunyadi színésznője azt mondja, a témában vannak rossz és jó tapasztalatai is, ám nagyszerűnek tartja, hogy ma már intimitás-koordinátorok is dolgoznak a forgatásokon.

The post Hermányi Mariann a Hunyadi meztelen jeleneteiről: „Maga az egész test is egy eszköz” first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!