Hétfőn dönt a kormány a magas üzemanyagárak sorsáról: szerintük megengedhetetlen hogy magasabb árat fizessünk, mint a régió országai

2 hónapja ezelőtt 35



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A gazdasági miniszter hétfőn egyeztet az üzemanyagárakról a Magyar Ásványolaj Szövetséggel és a Mol Zrt.-vel – mondta a kormányszóvivő.

A szövetség és a kormány korábbi megállapodása szerint a régiós átlagárakat kell tartani Magyarországon, megengedhetetlen, hogy magasabb árat kell fizessenek a magyarok, mint a régió országaiban élők – közölte a Vitályos Eszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hangsúlyozta, a KSH minden pénteken közzéteszi a régiós átlagárakat, ehhez kell igazítaniuk az itthoni árakat a kereskedőknek. Volt februárban és áprilisban egy beszélgetés a Mollal és kereskedőkkel, most azt látják, hogy néhány forinttal magasabbak az árak – jelezte a kormányszóvivő.

Ha már volt megegyezés, és a kereskedők heteken keresztül hozzá tudták igazítani az itthoni árakat a régiós átlagárhoz, akkor kell lennie megoldásnak anélkül, hogy a kormánynak be kelljen avatkoznia- jelentette ki. Azt mondta, nem az adótartalom miatt magasak az üzemanyagárak, “sokkal inkább az árrésben, a kereskedők ügyeskedésében kell keresni az okokat”.

A kormány már többször is felszólította a benzinkutakat arra, hogy mérsékeljék az árakat, anélkül, hogy ők maguk intézkednének. Ennek ellenére tovább nőttek az árak. Egy szakértő szerint tömeges bezárás jöhet, ha beleszólnak és visszavezetik az ársapkát.

Forrás: Infostart.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!