Hihetetlen tempóban fejlődik az SMA-s Tomika

2 hete ezelőtt 7



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A Galó család kétévnyi küzdelem után fellélegezhet. A kis Tomika április elején kapta meg az életmentő kezelést, és azóta rengeteget fejlődött. Mint a Blikk írja, a napokban óriási öröm érte őt és a családot: annyira javult az állapota – és ezzel enyhültek a nyelési problémái -, hogy végre újra ehetett csokoládét.

Édesanyja tavaly még szomorúan számolt be arról, hogy az állapotromlása miatt a nyelés már nagy nehézséget okoz a kisfia számára, ezért csak pépes állagú ételt tud enni. Tomika ugyanis nagyon sokat félrenyelt evés közben, valamint a felköhögés is nehezítő tényező volt számára. Most azonban már boldogan majszolja a csokit.

“Szeretném nektek büszkén bemutatni az első, Tomika által önállóan elfogyasztott, előtte nem összedarabolt csokit, amit köhögés nélkül, körülbelül 4 perc alatt evett meg. El sem tudom mondani, milyen érzés!” – posztolta ki a kisfiáról készült fotót.

Mint arról korábban írtunk, a most 7 éves Tomika féléves kora óta küzd gerince izomsorvadásával. Szülei gyűjtést szerveztek, hogy kisfiuk megkaphassa a világ legdrágább gyógyszerét, a Zolgensmát, mivel azt a magyar társadalombiztosítás nem támogatja. Két évig gyűlt a pénz a 700 millió forintba kerülő gyógyszerre, 2023 decemberére lett meg a pénz. A család február 14-én Dubajba utazott, végül április 3-án Tomika megkapta a génterápiát. Tomika nagyon ügyes és jókedvű volt végig, pedig félt a kezeléstől. A Galó család hálás, hogy jótevőik segítségével a kisfiuk esélyt kaphat a teljes életre.

Kiemelt fotó forrása: Facebook / Együtt Tomikáért – SMA1 – Galó Tamás Dominik Gyógyulásáért Alapítvány 

The post Hihetetlen tempóban fejlődik az SMA-s Tomika first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!