Vállamra tetted kezdetektől a kezed,
Elém tártad a jót és rosszat, mit élet kínál,
Faragtál nékem keresztet; mondtad: Szeresd!
Fénylett nékem igazságod; jobban, mint az arany,
Irgalmad parazsánál arcom megpirult.
Igédnek a nektárcseppjeit ittam szomjasan,
Így a bennem zakatoló szív elcsitult.
Tengernyi gondok között átöleltél szorosan,
Örökkévaló szeretettel szerettél.
Áldásaidat árasztottad rám sokszorosan,
A jóságra és emberségre neveltél.
Ha hiányozni is látszódtál, mindig hittelek,
Üres a sírod, és szívem telve Veled.
Vezet Örök Törvényed és a lelkiismeret,
Térdre hullok, amikor meghallom Neved.
Legnagyobb ajándékod, Uram, maga az Élet,
Ki Benned bízott, nem csalódott sohasem!
Megbocsátod az Ellened elkövetett vétket,
És talán könnyed is hull értünk Odafent.
Halandók vagyunk: porból lettünk és porrá leszünk,
Mint mezőnek virága: elhervad létünk.
Csak a jó marad, mit Krisztusért, másokért tettünk,
Jellemünk bizonyság legyen, amíg élünk!
Dicsőséged felvillan a legnagyobb sötétben,
Aki keresett Téged, az mind megtalált,
Golgotán a bűnösért állt a Kereszt középen,
Üdvösséget adtál, legyőzted a halált!
English (US)