Arrogáns vagy, mi megmérgezi lelked.
Keresnéd a békét, de vak szemed nem enged,
Üresen éled az életed, miközben a világ szenved.
Vágyaidtól pusztul a föld.
Ember, ébredj már föl!
Hallgasd a madarat, akit kalitkába zártál,
Szíveden a lánc zajától nem is hallod dalát már.
Szél fújja arcod,
De csak bűzt hoz feléd a föld, szó nélkül tűri, hogy mindenét feléld.
A csizma lassan sárba tapos, a kék ruha is rongyos.
Vedd végre észre, hogy a föld a fontos!
Békélj meg a sorssal,
Nyisd ki a szemed, lásd meg a szépet, keresd az életet!
Keresd tisztán, ne bódultan,
A föld is szebb gyógyultan.
Ha felébredsz és látod, ahogy a világ felfordul,
Arcodon majd a keserű könny lecsordul.
S ha látnád a szépet, szíved újra doboghatna,
Ha a földön a béke zászlója újra loboghatna.
English (US)