A ma már 77 éves, ám örökifjú Dévényi Tibor minden bizonnyal hazánk első lemezlovasa volt, amire mérhetetlenül büszke. A színpad és a szereplés mindig is vonzotta, kisebb korában még parodistának készült.
A mikrofonnal és a kamerákkal mindig is jó barátságot ápolt, a televízióban 1960-ban tűnt fel, könnyűzenei riporterként.
Bár hangja a rádióhallgatók számára sem volt ismeretlen, az igazi, nagy-nagy áttörést az 1984-es év hozta meg neki, a Három kívánság című műsorral. Innentől kezdve 15 éven át váltotta valóra a magyar gyerekek különleges kívánságait. Később a Torpedó című betelefonálós játékot vezette, és az ő neve fémjelezte az Elektőr kalandor című műsort is.
A tévé képernyőjén mostanában hiába keressük, de ez nem azt jelenti, hogy Tibi bácsi tétlenül üldögél: DJ-ként rengeteg fellépése van, olyannyira, hogy két éve tartott második esküvőjének is alig talált helyet a zsúfolásig teli naptárában.
Nyitókép: Fotocentrál.hu – TV2 Press
The post Ilyen volt kiskamaszként Dévényi Tibi bácsi first appeared on nlc.