Íme, videóban Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd folyóparti otthona

1 nap ezelőtt 6



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Dobos Evelin két és fél éve költözött a férjéhez, korábban Budapesten lakott, és arra a kérdésre, hiányzik-e neki a főváros, rázni kezdi a fejét. „Egyáltalán nem! Meg én bárhol otthon tudom érezni magam, akár egy egyszobás lakásban is… Én így működöm. Persze azért sokkal jobb ilyen környezetben élni, közel a természethez” – meséli a Story tavaszi különszámában a színésznő.

Hozzátette, hogy a férjével otthon érzik magukat a legjobban. „Szeretünk elbogarászni a kertben, tenni-venni, vagy csak leheveredni a kanapéra, megnézni egy jó filmet vagy sorozatot – folytatja Dobos Evelin. – Főzni is nagyon gyakran szoktunk, bár azt szigorúan külön! Nagyon tudjuk zavarni a másikat a konyhában… Cserébe együtt takarítunk. Hát nem romantikus?”

Az alábbi videóból többek közt az is kiderül, melyik a kedvenc helyiségük, illetve tárgyuk a házban, melyikük a rendszeretőbb, de mesélnek a kanapéjukról is, amit használtan vettek, és amit maguk hozattak rendbe.

A Story Csillagok Díjátadó Gálán arról mesélt Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd, hogy mióta összeházasodtak, sokkal kiegyensúlyozottabb az életük. „A gyűrű mindennap emlékeztet arra, hogy Dani a férjem. Hogy házasok vagyunk, az ad egyfajta meghittséget. És azt remélem, ez egyre csak jobb és jobb lesz” – mondta Evelin. Majd Dani azzal folytatta, nem érzi, hogy különösen sokat változott volna a kapcsolatuk a nyári esküvő óta. „Talán annyi különbség van, hogy még rendezettebb lett az életünk. Dobos Evelin nekiállt átalakítani az otthonunkat, például a fiókban ABC sorrendbe rendezte a fűszereket. Én ezt csak távolról figyelem.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

The post Íme, videóban Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd folyóparti otthona first appeared on Story.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!