Isten egy pici molekulájaként létezni az éterben
önazonosan önvalóban
a fény részeként
nem észlelni a fényt
semmin nem gondolkozni
semmit nem megállapítani
semmiről nem ítélkezni
a színtiszta szeretetben lebegni
paradicsomi állapotban
lenni
majd egy pillanatban
spontán
biológiai-kémiai-fizikai
reakciók részeseként
kapni valamit
ami sosem volt vágynak tárgya
egy testet
még Isten egy pici molekulájaként
de már nem az éterben élni
még önazonosan önvalóban
nem észlelni fényt
csak valami sötétet
de még a fénynek is része lenni
tapasztalni
hogy már kisebb a tér
hogy vannak hangok
melyek füllel foghatók
és vannak hangok
melyek fel nem foghatók
hogy a testnek de
különösen annak a kis
hüvelykujjnak van íze
hogy az a kívülről érkező zajforrás
anyai simogatás ami éppen olyan
mint a lebegő érzés az éterben
aztán testet öltve a kis térből továbblépni
rögtön túlingerlődni
fénnyel
hangokkal
arcokkal
könnyízzel
akarattól függetlenül
elkezdeni az élet nevű programot
elhagyni
a mózeságyat
a járókát
a pelenkát
a cumit
majd az önvalót
kiűzetni a Paradicsomból
levetni a kinőtt ruhákat
és belebújni mások elvárásaiba
ezeket többé nem levetni
hanem hagymahéj-szerűen
rétegesen hordani
hogy az éterben tapasztalt
lebegő érzést nyomokban át lehessen
élni legalább pillanatokra
egyre távolabb kerülni a Paradicsomtól
reggelente észlelni a fényt
esténként észlelni a sötétet
de a fénynek már nem részeként élni
elfelejteni Isten pici molekulájának lenni
ellenben a saját molekulák
szépségére
erejére
nagyságára
gazdagságára
koncentrálni
nem észrevenni
hogy a saját molekulák
titkos régi
generációs traumákat
komplexusokat
túlélési ösztönből fakadó
káros beidegződéseket
hordoznak
amik
napról
napra
egyre
erősebben manifesztálódnak
és a hagymahéjakra záróburokként rárakódnak
fontosnak látszó
dolgokat alkotni
rendkívüli papírokat és
elismertséget szerezni
ezek segítségével
még mindig hajszolni
az éterben tapasztalt érzés
utángyártott kiadását
világmegváltani gondolatokkal
kikalkulálni a robotok korának eljövetelét
nem rájönni hogy az már
tulajdonképpen el is jött
mert mindenki más is hagymahéjak és záróburkok
alkotta vázként gépszerűen
raktározza az élményeket
hogy betöltse az egyre táguló űrt az elveszett
önvalója és a pillanatnyi tükörképe között
elkezdeni a hiányt egyre erősebben érezni
de a társadalmi hierarchiában betöltött szereptől
függően még bedőlni minden márkának
ami a tömeges egyediség pihekönnyű
látszatmegoldását nyújtja
elkezdeni valamelyik vallási
gyülekezetbe járni
de a ceremóniákon keresztül
nem megtalálni a korábban
Isten apró molekulájaként megélt hitet
és még jobban elbizonytalanodni
zihálva folytatni a lépkedést
a gyorsuló futószalagon
kimerülni
feltöltődni
megállapodni
megállapítani
ítélkezni
hibázni
javítani
veszíteni
nyerni
gyászolni
születést ünnepelni
a gyerekek cseperedését követve
újra elgondolkodni fontos dolgokról
rájönni hogy a hagymahéjrétegeken található
záróburok az ősök traumáinak habarcsa
és nem is saját
elkezdeni dolgozni a záróburok levedlésén
sok évtizednyi éjjelt és nappalt látva
végre újra érezni valami ismerősen
pislákoló fényt
megrettenve szemlélni a számos hagymahéjat
félve keresni az alsó réteg és a meztelen lélek
máza közötti vékony hártyát
de nem feladni a kutatómunkát
rájönni hol húzódott meg az önvaló
elcsendesülni
elmélyülni
ráeszmélni hogy egy terézvárosi bérház
harmadik emeletének szobakonyhás
félkomfortos lakásában lakik az önvaló
társbérletben Istennel
beírni a címet a Waze-be
megtalálni
az utcát
a házat
a parkolási zóna kódját
a kapualjat
a kaputelefonon a nevet
felcsöngetni a lakásba
pár
másodpercig
percig
óráig
napig
hallgatni a kaputelefonon játszódó
Für Elise néha elvékonyodó hangú
melódiáját
türelmesen várni míg felveszik
közben a korábban fontosnak látszó
társadalmi elvárásoknak
nem eleget tenni
és így levetkezni néhány
külső hagymahéjat
meghallani végre egy
hangot a kaputelefonban
megtudni hogy a cím jó de kód
beírása nélkül nem lehet bejutni
szemlélődve keresni a kódot mindenütt
élvezni hogy az egyre mélyebb kereséssel
egyre nagyobb a fényesség
majd rájönni a kódra
elcsendesülni
elmélyülni
visszafutni lélekszakadva a házhoz
beütni a kódot
felszaladni a lépcsőn
benyitni a sötét lakásba
és szorosan megölelni az önvalót
Istent közben nem találni
aztán rádöbbenni hogy
hiszen az is ő
hagyni hogy minden hagymahéj
lezuhanjon a testről
és abban a pillanatban
élvezni a még törékeny
de már bármivel
szemben reziliens
tiszavirágszárny-vékonyságú búrát
ráismerni a titkos kerítésre
amelynek szálkája
felszakította a hagymahéjakat
az optimális mélységig
ez a Paradicsom kerítése
amelynek csakis így lehet
sikeres az átmászása
újra Isten apró molekulája lenni
a saját test molekuláit sem elhanyagolni
de már helyükön kezelni
és elfogadni hogy azok csupán
a földi úton kísérő
készséges társak
melyek ideje hamarosan lejár
ennek az újra megszerzett
ősi tudásnak birtokában
végre igazán
szeretni
lelkiismeretesen felkészíteni
az új generációt az
élet nevű programra
és megadni a kódot
a kaputelefonhoz
aztán rájönni hogy
mindenkinek más hozzá
a kódja
még egyetlen levegővétellel
megtölteni az ernyedt tüdőt
és hálát adni
ezért az utazásért
melynek célja
úgy boldognak lenni
hogy minél kevesebb hagymahéjat
és minél vékonyabb záróburkot
viseljünk
hogy ne felejtsük el a jelenünkről
hogy az gyermekeink múltja
és záróburkuknak habarcsa lesz
hogy mielőbb visszamászunk
a szálkás kerítésen át
hogy a rendelkezésre álló
idő minél nagyobb részében
átélhessük az éterben tapasztalt
színtiszta
szeretetet
az utolsó földi dolog
pedig hagyni
hogy még egyetlen
kolibri-szívdobbanás
gyengéden
hazalökjön
a határtalan térbe
Isten többi önazonos
molekulája mellé
az időtlen időkre
English (US)