Azt tanultam...
Hogy az egyedüli konstans
az állandó változás.
Azt tanultam...
Hogy bár senki nem kötelezhet,
hogy tanuljak, nem tudok eleget.
Azt tanultam...
Hogy a szeretet az egyedüli,
amiből ha többet adsz, többed lesz.
Azt tanultam...
Hogy egy adott tanács soha nem lehet ajándék,
de mindig szívesség.
Azt tanultam...
Minden, ami ajándék, az nem vár változást cserébe.
Azt tanultam...
Hogy a hallgatás értékesebb a beszédnél.
Azt tanultam...
A külső megfog - vagy nem -, a belső megtart.
Vagy Nem. Vagy fordítva.
Azt tanultam...
Az erősebbek a gyöngébbek, ha nincsen bennük lelki maszlag.
Azt tanultam...
Hogy a véletlenszerű, megjósolhatatlan, a random...
A művészet. A szépség. Az élet.
Azt tanultam...
Hogy ami összevissza, kivétel nélkül idővel
kiad egy szépnek tűnő egységet.
Azt tanultam...
Hogy kétszer ad, aki jókor ad.
De rombol, aki rosszkor,
mert az önbizalomhoz
nem társul tisztánlátás-érzés.
Azt tanultam...
Azzal vagy feltűnő, ha
individualitásod hiányával kitűnsz.
Ha nem vagy feltűnő.
Azt tanultam...
Hogyha egy abnormális
világban normális vagy,
akkor nem vagy normális.
Azt tanultam...
Vagy ilyen a szeretet, vagy olyan.
De hogy a szó vagy semmit
nem jelent, vagy mindent.
Azt tanultam...
Több élete van annak,
akinek nincs élete,
mint annak, aki mindent is csinál.
Mint akinek van élete.
Azt tanultam...
"Nem a méret a lényeg."
De aztán mégis algebrát,
hogy méricskélni tudjak.
És igazságosan hasonlítgatni.
Azt tanultam...
Hogy egy objektív sem szubjektum nélküli,
s ilymódon én is élő vagyok.
Bár lehet, holnap meghalok.
Azt tanultam...
Hogy mindig jó ember kell legyek.
Hogy a törvényt követni kell.
De a törvény törvényes-e, s a jog jogos?
Azt tanultam...
Hogy az okoskodók a leghülyébbek,
de én is rohadt hülye vagyok,
amíg azt gondolom, okos vagyok.
Azt tanultam...
Hogy a beszéd csak egy eszköz,
és hogy a tettek mindig hangosabbak a szavaknál.
Főleg, ha nincsenek, és csak beszéd van.
Azt tanultam...
Hogy én vagyok az út, az igazság és az élet.
S ha én nem érzek, nincsen lélek.
S nekünk végünk - neked véged.
Azt tanultam...
Hogy a véget érés végzet.
Aztán mindig kaptam valami újat,
jobbat, ami azután jött, hogy valamik véget értek.
Azt tanultam...
A trójai faló bár hamis jó, mindenkinek bejön,
ha kutyamód` éhes.
Mert ha valaki éhes, akkor mindent felfaló.
Azt tanultam...
Hogy a szépség észrevétele a látó képességétől függ.
De hogy a szépnek szépnek kell lennie,
hogy bárki szépnek lássa.
Azt tanultam...
Hogy minél több az önuralmam, annál több a szabadságom.
De az önuralmamnak önszeretőnek kell lennie,
mert másképp a szabadság korlát.
Azt tanultam...
Hogy a hataloméhség, sőt, bármilyen
éhség természetes és hasznos.
Mert a természet irányít mindent,
mert minden hatalom-birtoklónak van természete.
Azt tanultam...
Hogy mint a hal a vízben, annyi a lehetőség.
De csak egy van, egy megragadható, egy éppen...
egy jelen. Egy jelen.
Lét. Felkészültség-feszültség.
Azt tanultam...
Hogy mindent megkapok vagy ingyen vagy nem.
De van, hogy magányosan kell küzdenem.
És olyankor sem vagyok egyedül, még ha akkor nem is hiszem.
Azt tanultam...
Hogy akkor érzem magam biztonságban egy kapcsolatban, ha nem irányítok teljesen.
S hogy ez így van rendjén.
Meg hogy a természet ennek eredendő tanítója.
Csak az emberi természet az ember számára még felfedezendő.
Azt tanultam...
Hogy másokat nem tudok megváltoztatni.
Aztán mégis magam kell megváltozzak.
De minden egy. S a karma is valós.
Szóval, ha megváltozom,
bármilyen nehéz, az sokkal jobb,
mintha másokat meg vagy meg nem változtatnék.
Azt tanultam...
Hogy én kreálom önmagam.
És mégis, a stílus csak egy stílus.
És nem kell meghatározza
a jövőm sem az eddigi stílusom, se a divat.
De vannak dolgok, amik felett dönthetek,
hogy magamévá teszem-e őket energetikailag.
Azt tanultam...
Hogy az önzők győznek.
S hogy tényleg Isten vagyok.
És hogy ezért a (tév)hitért
nem érdemlek büntetést.
Főleg nem az eredendő bűnért, főleg nem, ha nem is tudom, mi az.
S hogy lehet, hogy hasznos a pénzéhség...
Azt tanultam...
Van Isten. Meg élet a halál után.
Aztán hogy én is Isten vagyok.
Meg hogy az életem tele van halállal is.
Meg hogy a Pápa nem jobb nálam.
Meg hogy semmi sem biztos,
csak amiben hiszek.
Meg hogy ez az egy életem van.
De igazából szinte mindegy, hogy
mi van a halál után. Hiszen azt sem tudom, mit jelent.
Azt tanultam...
Hogy Ábel történelmileg gonosz volt.
De aztán megértettem.
Nehéz sorsa volt.
Nem könnyebb, mint amit a világban
okozott.
Erős volt, de egyben gyönge is.
Feladta a szeretetre való törekvést,
mint egykor én is.
Megértettem.
Hogy Ábel azért volt Önmaga, mert
kereste önmagát. Mert volt valami,
amit kétségbeesetten
szeretett volna,
ha látja belőle a világ.
Aztán mégis, de nem meglepő,
hogy megölte magát.
Sosem találta, amit csak magában találhatott meg.
De az élete az én szememben siker, nem félrecsúszott politika-történet.
Azt tanultam...
Hogy tanulásképtelen vagyok,
amíg nem akarok tanulni.
S hogy minél jobban erőlködöm,
az élet annál jobb tanár, s én annál rosszabb tanuló.
Azt tanultam...
Hogy igazából semmit sem tudok,
és semmi sem tanítható.
Hogy csak vagyok,
és ez igenis legyen elég néha. Csak legyek.
Azt tanultam...
Hogy mit ne tanítsak az utánam jövő nemzedéknek.
S
hogy nem feltétlen én kell, hogy feleljek
bármiért, hiszen minden egy döntés.
És döntök a testem felett. Nőként.
Emberként. Talán...
Aszerint, amit legutóbb tanultam...
Én vagyok a végzet.
English (US)