Két mentő, hat rendőr, földön fekvő fiatalok: szombat este történt valami a Vitéz utcában (fotók)

1 nap ezelőtt 6



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Mentőautók, rendőrségi akció, és egyre több kérdőjel: valami történt szombat este a Vitéz utcában. A helyszínre kivonult hatóságok akcióját több szemtanú is rögzítette, az általuk elmondottak pedig aggodalomra adnak okot. A hatóságokat már kérdeztük az ügyről – a hivatalos állásfoglalást azonnal közöljük, amint megérkezik hozzánk.

Szombat este ismét történt valami Szeged belvárosában, a Vitéz utcában, amelynek nyomait vasárnap délelőtt is érezni lehetett – legalábbis a szemtanúk elbeszélései alapján. Az este folyamán két mentőautó és több rendőrautó is megjelent a helyszínen, ahol – ahogyan egyik olvasónk, Ricsi elmondta – “buborékfóliába csomagolt embereket” pakoltak be a mentők, miközben a rendőrök több személyt falhoz állítottak és motoztak. A történtekről egyébként több fotó és videó is készült, ezek egy részét el is juttatták szerkesztőségünkhöz.

Az egyik hosszabb felvételen hallható ordítozás alapján úgy tűnik, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki, és egy férfit a földre teperve, többen lefogva vittek be a rendőrautóba. Az eset körülményeiről sok a kérdés, és kevés a hivatalos információ. Ricsi, aki az eseményeket rögzítette, úgy nyilatkozott: “csak pletyka szinten” hallott arról, hogy esetleg egy lányt bedrogozhattak, aki utána az utcán kezdett el vetkőzni – ezt azonban semmilyen módon nem lehet megerősíteni, így csak fenntartásokkal kezeljük. Azt sem tudni, hogy az ottani vendéglátóhelyek közül melyikhez köthető a történet, ha egyáltalán bármelyikhez.

Nem először hallani arról, hogy péntek vagy szombat esténként fiatalok házi készítésű pirotechnikai eszközökkel kísérleteznek a Tisza-parton vagy a Körtöltés utcában. Szemtanúk szerint több alkalommal is volt már rendőri kivonulás a töltés környékére, legutóbb most szombaton este. Ezekben az esetekben gyakran sűrű füst, durranások és robbanásszerű hangok is hallhatóak, amik miatt több lakó is jelezte már aggodalmát. Most a Vitéz utca kapcsán is feltettük a kérdéseinket a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak, és amint választ kapunk, azonnal frissítjük a cikket a hivatalos állásfoglalással.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!