Kikerült egy 30-as tábla a Bertalan híd egy szakaszára, majd megjelent egy traffipax is a helyszínen, utánajártunk, kell-e borsos csekktől tartanod, ha megszokásból 50-el mentél

3 napja ezelőtt 6



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Kellemetlen meglepetésekben volt része azoknak az autósoknak, akik csütörtökön Szegedről tartottak Újszeged irányába a Bertalan hídon. Kikerült ugyanis a híd egy rövid, mindössze pár méteres szakaszára egy a 30-as sebességkorlátozást jelző tábla, ezzel egyidőben pedig egy sebességmérő jármű is megjelent a helyszínen. Így Olvasóink okkal gondolhatták, hogy a rendőrök azt mérik, betartják-e a megváltozott sebességhatárt. Ennek jártunk utána, s mint kiderült, más okok húzódnak meg a háttérben.

Mint Olvasóink jelezték felénk, a megváltozott forgalmi rend és a sebességmérő jármű láttán ilyenkor rögtön az fut át az ember agyán, hogy könnyen borsos csekk ütheti azoknak az autósoknak a markát, akik megszokásból az 50-es megengedett sebességgel haladnak át a Bertalan hídon, melynek egy rövid szakaszára kikerült egy 30-as sebességkorlátozást jelző tábla. Ezért érdeklődtünk az ügyben az illetékes Magyar Közút Nonprofit Zrt-nél és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál.

De előtte még mutatjuk Olvasónk videóját, amit az érintett útszakaszon készített csütörtökön:

@szeged365

Kikerült egy 30-as tábla a Bertalan híd egy szakaszára, majd megjelent egy traffipax is a helyszínen, utánajártunk, kell-e borsos csekktől tartanod, ha megszokásból 50-el mentél

♬ eredeti hang – Szeged365 – Szeged365

DILATÁCIÓS MUNKÁT VÉGEZ A MAGYAR KÖZÚT

A közlekedési tábla kihelyezése a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jogkörébe tartozik. Mint a vállalat érdeklődésünkre elmondta, a híd egyik dilatációs szerkezetének javítása vált szükségessé, addig míg az ehhez szükséges beavatkozásokat el tudják végezni, ideiglenesen, közlekedésbiztonsági okokból kifolyólag 30 km/órás sebességkorlátozást vezettek be.

A MUNKÁK PONTOS ÜTEMEZÉSE MÉG NEM ISMERT

“A munkák pontos ütemezése még nem ismert, speciális elemek beszerzése van folyamatban, amint ezek rendelkezésünkre állnak, haladéktalanul elvégezzük a javítási munkákat. Amint minden részletes információval rendelkezünk, arról időben tájékoztatni fogjuk a lakosságot és a helyi médiumokat” – írták.

A RENDŐRÖK NEM A 30-AS TÁBLA MIATT MÉRTEK

A tábla kihelyezését követően a helyszínen feltűnt sebességmérő jármű ébresztett nagy kérdéseket az autósokban, hogy vajon azt mérik-e, hogy betartják-e a 30-as sebességkorlátozást azon a kis szakaszon. Ezzel kapcsolatban érdeklődésünkre Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság elmondta, kollégáik 2024. július 4-én Szegeden, a Bertalan híd 50 km/órás sebességkorlátozással érintett útszakaszán ellenőrizték az elhaladó járművek sebességét. Tehát nem a 30-as tábla miatt mértek.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!