Hideg téli estéken, ahogy mesélt nekem jó anyám.
A fűtött szobában sötét volt, igazából félhomály,
Mert egy diavetítő fénye megvilágította a falát.
Kis, henger alakú dobozban tekercsen voltak a mesék,
És ő kivetett egyet-egyet, és áhítattal mesélt.
Odafigyelt minden mondatra, hanglejtésre, hangsúlyra,
Szavalt ő valamikor, s ő ezt bizony, nagyon tudta.
Élmény volt hallgatni, és ha véget ért egy mese,
Gyerekként szinte követeltem még egyet.
Ő pedig belenyúlt a nagy dobozba,
kivett egy újabbat, és folytatta.
Aztán egy idő után már én is kívülről fújtam,
De bármelyik is jött, soha meg nem untam,
Sőt, ha fáradt szeme valamit elvétett,
Én kijavítottam, és dicséret járt érte.
A Kóró és a kismadár, A török és a tehenek
még felnőttként is fülemben csengenek,
Öreg néne őzikéje, Hófehérke hét törpéje,
Nehéz lenne felsorolni mindazt a sok szépet.
Aztán jöttek később a versek és a könyvek,
Most pedig már én magam is poéta lettem.
Ki gondolta volna mindezt hajdanán,
Téli estéken a nyolcvanas évek derekán?
English (US)