Hunyadi Donatella gyakorlatilag a nyilvánosság előtt nőtt fel, hiszen édesanyja, Kiszel Tünde születése óta büszkén mutogatta gyönyörű kislányát a médiában. A 22 éves Donatellának ma is kiváló a kapcsolata édesanyjával, azonban nem az ő révén szerzett ismertségével, hanem saját teljesítményeivel szeretne érvényesülni. Évek óta építi modellkarrierjét, emellett pedig a tanulást sem hanyagolta el, idén júniusban diplomázott a Zeneakadémia ének szakán.
Bár saját bevallása szerint nem vonzza a celebvilág, ezért eddig nem is mondott igent ilyen jellegű felkérésekre, azonban a Dancing with the Stars idei évadában való szereplést mégis elvállalta.
„Mivel van egy modellkarrierem és diplomáztam a Zeneakadémián, úgy éreztem, hogy nekem erre nincs szükségem. Viszont amikor megkerestek a műsortól, nem mondtam rögtön nemet. Valami megmozdult bennem, aludtam rá néhányat, és arra jutottam, hogy ez jó alkalom arra, hogy kilépjek édesanyám árnyékából és önálló emberként tudjak érvényesülni ebben a világban” – nyilatkozta erről a Borsnak a közelmúltban.
Az alábbi galériában megnézheted, hogyan nőtt fel Donatella:
The post Kiszel Tünde kislányából diplomás énekesnő – Így nőtt fel a szemünk előtt Hunyadi Donatella first appeared on nlc.