Temetőben gyújt ma sok ember gyertyát.
Szívek szakadnak a súlyos teher alatt.
Amit a gyász már sok éve marhat.
Virágok és koszorúk díszítik őket.
Pedig már csak nyughelyükre kerültek.
Sírokon a gyertya lángja, mint a lélek.
Lobogása fájdalmasan tűnik szépnek.
Elmentetek ti, akik itt nyugszotok.
Vajon milyen odaát a dolgotok?
Nem tudom, pedig keresem a választ.
Sírok, mert már nem vagytok itt.
Emléketek máig őrzöm szívemben.
Előveszem fényképeitek, és elmerengem.
Miért, mondd, miért vetted el őket, édes Istenem?
Hiszen annyira szükségem lenne rájuk éppen.
Sírotok előtt állok, és imát mondok.
Úgy, ahogyan anyám tanította egyszer.
Hiszen ő is mondta, ez az ünnep fáj.
De gyermekfejjel akkor nem értettem, miért?
Már tudom, hiszen szüleim már alszanak.
Szemükre nehezedett az örök álom.
Nagyszüleimre is gyújtok ma gyertyát.
Emlékezve rájuk, hiszen ők is hiányoznak.
Búsul a szív, mely itt marad.
Mintha kitörtek volna belőle egy darabot.
Égjen értetek ma a gyertya lángja!
Emléketek fáj, és szívemben örök gyász marad.
English (US)