Kórházba került Harvey Weinstein, ügyvédje szerint „emberi roncs”

1 hét ezelőtt 4



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Kórházba szállították Harvey Weinsteint azután, hogy csütörtöki tárgyalása után visszakerült New York állambeli börtönébe. Az egykor több mint kilencven nő szexuális zaklatásával vádolt producer továbbra is kórházban van, ügyvédje szerint az egészségügyi állapotát tekintve

„egy emberi roncs”.A New York-i legfelsőbb bíróság a héten hatályon kívül helyezett egy Weinstein-ügyben hozott ítéletet, ami huszonhárom évnyi börtönnel sújtotta az egykori filmmogult szexuális bűncselekmények elkövetéséért. A legfelsőbb bíróság szerint a bíró eljárási hibákat követett el a 2020-as tárgyalásokon azzal, hogy beidézett több nőt, akik arról vallottak, hogy Weinstein bántalmazta vagy zaklatta őket - miközben a vádirat nem tartalmazta a vallomásaikat. A döntés a Weinsteinre Kaliforniában kiszabott tizenhat éves börtönbüntetést nem érinti.

A filmproducer három évtizeden át büntetlenül zaklatott fiatal nőket: a beszámolók szerint Weinstein taktikája az volt, hogy munkamegbeszélésnek álcázva szállodai szobákba szervezett találkozókat, ahol meztelenül, fürdőköpenyben várta, és arról győzködte az áldozatait, hogy karrierjük érdekében feküdjenek le vele. Azokat, akik nem engedelmeskedtek vagy panaszt tettek ellene, egyszerűen lefizette, de sokan félelemből, szégyenből vagy a velük aláíratott titoktartási nyilatkozat miatt nem emelték fel a hangjukat évtizedekig.

Végül kilencvenegy nő szexuális zaklatása és más erőszakos cselekmények miatt állt bíróság elé 2020-ban. A Weinstein-botrányról készült filmről itt, a #Metoo-mozgalom öt év után levont tanulságairól pedig itt írtunk.

(AP)

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!