Ezeregy szóból egyet mondtam ki.
Hagytam dolgokat süllyesztőben ragadva, s múló időt sebembe takarva.
Fagyban vártam a honvágy nyugalmát, hajnalban szálló mámorod illatát.
S ablakon kiszökött szerelmedet kergetem, éhezek miattad, Drága Kedvesem.
Lehetnél a nyár, mi ezer éven keresztül csak egyszer jön,
mit ezeregyszer sírok vissza, ha a tél átkarol.
Szívemet rózsaszirmok százaiba temettem, hátha a gyász válaszol.
S magam után kutatok, ki lehet idebenn?
Ki halt meg oly sokszor, kiért a temető úgy dalol?
Hallgasd szép énekét, hol dallam lángra gyúl.
S ezeregyszer porig égetnék mindent, miben ezerszer fetrengenék.
Mikor a világ összedőlni látszik, hallgasd, hol szép hárfa búsan játszik.
Táncolj árnyékommal a Hold alatt, hol ezeregy hajnalon vártalak.
S porrá zúzott világom között ezerszer is kereslek,
hol egyszer tán magamba temetlek.
English (US)