Hogy a bajban fogtad a kezem,
Hogy mikor fájdalmamban felkiáltottam,
Te ott teremtél azon nyomban.
Karjaidba vettél és velem a kórházba siettél,
Nem érdekelt téged vihar vagy természet,
Neked az volt a lényeg, hogy én veled éljek.
Karjaidba fogva velem siettél,
S ha kellett, értem ajtókat feltéptél.
Köszönöm, hogy vagy nekem,
Hogy neked egy volt a lényeg,
Hogy testeddel óvd a gyermeki lényem,
Nem érdekelt, hogy a lámpa éppen piros,
Szeretni és óvni sohasem tilos.
Köszönöm, bár ez most gyenge szó,
De ölelve ez a legtöbb, mi szívből kimondható.
Köszönöm!
English (US)