az öreg ház falát megtépázta a szél.
Nincs már, ki gondozza, meszelgesse falát,
felmázolja a tisztaszoba padlóját.
Amíg volt, amíg élt, szüntelen csak remélt,
mosollyal arcán legendás múltról mesélt.
A házikó ablaka régen törött már,
falakról foltokban már leomlott a sár.
Az udvaron sok mezei virág nyílik,
illatuk röpül az elfelejtett sírig.
Semmi nem töri meg a sivár kert csendjét,
az idő elröppent, de maradt az emlék.
English (US)