Ő nem az a kislány volt, aki mindig is tudta, hogy színésznő szeretne lenni. „Teniszeztem már négy-öt éves korom óta, és sokáig úgy volt, hogy teniszező is leszek, de az az igazság, hogy az nem az én álmom volt, csak úgy véletlenül csöppentem a sport világába.”
A női power
Lovas Rozi olyan 14-15 éves kora körül vette észre, hogy vannak olyan előadások, filmek, amelyek nagyon komoly nyomot hagynak benne. „Például Nicole Kidmannek a Dogville-ben nyújtott alakítása nagyon mélyre ment. De például Básti Julinak a Hedda Gabler című előadása vagy a Csákányi Eszternek az Arkagyinája a Schilling Árpád-féle Sirályban – vagyis úgy általában a nagy női megformálások elég nagyon hatottak rám. Több volt ez annál, hogy lenyűgöztek a játékukkal. Inkább befészkelte magát belém egy érzés: milyen nagyszerű dolog lehet, hogy egy nő ennyi emóciót, illetve erőt tud közvetíteni saját magán keresztül, és ez mekkora hatással tud lenni az emberekre! Rájöttem, hogy bennem is annyi érzelem van, ami még be van zárva, meg annyi kíváncsiság, ami lehet, hogy ilyen formában ki tudna törni… És végül így is lett. Tény, ha a kicsi Rozi látta volna előre, hogy mindezt meg is merem csinálni, alig hinné el. Büszke lenne rám.”
Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.huCsak azért sem adta fel
Pedig a sikert nem adták neki ingyen. Többször is hiába felvételizett a Színművészetire. „Azt gondoltam, hogy ennél egyértelműbb jele nem lehet annak, hogy nekem nem ezzel kell foglalkoznom… Mert én tényleg arra vágytam, hogy azt csináljam, amihez tehetségem is van. Aztán az utolsó elutasítás után egy héttel ismét jött ez a belső, őszinte vágy, hogy én mégis színész szeretnék lenni. Egyszerűen nem tudott belőlem elmúlni. Akkor azt mondtam magamnak, hogyha viszont ez az érzés tényleg bennem van, akkor biztos valahonnan felülről kaptam ezt a dolgot, tehát feladatom, illetve felelősségem is van vele. Onnantól kezdve teljesen másféle attitűddel álltam hozzá a készüléshez, levetkőztem a fölösleges szemérmemet. Utána nemcsak hogy felvettek, hanem azt éreztem, hogy be is fogadtak, és ez nagyon sok muníciót adott.”
Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!
A Kaposvári Egyetem után a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a Pesti Magyar, valamint a Thália Színház után a Radnótiba került, utóbbival, nem is titkolja, egy álma vált valóra. Közben a mozikat és tévéképernyőt is meghódította: a sikerfilmek után, például a Made in Hungária, Nejem, nőm, csajom után a legnézettebb sorozatokban szerepelt, jött a Válótársak, a Csak színház és más semmi, A mi kis falunk és a Gólkirályság.
A Gólkirályságban fociedzőt alakít (Fotó: RTL)A szabadság szárnyán
Ám a gyerekei, a kisfia és a kislánya születése után megváltozott benne valami: már egyre kevésbé szeretett volna az elvárásoknak, illetve a kötöttségeknek megfelelni. Idővel ennek megfelelően változtatott is az életén. „Sok mindent, fejezetet, kaput én magam zártam be… Ma már úgy gondolom, hogy amire nem vagyok kíváncsi, azzal fölösleges is foglalkozni. Viszont sok új ajtó nyílt ki, amin pedig nagyon is inspirálónak érzek belépni. Például most kezdjük el igazán beindítani a LOUPE Színházi Társulást Lengyel Tamással, Molnár Áronnal és a férjemmel, a Horváth János Antallal, amire rettentően büszke vagyok. Egy mindenféle kompromisszum nélküli, fantasztikus munkahely ez, amit létrehoztunk. Független minden állami támogatástól, a saját erőnkből, illetve teljes szabadsággal azt csináljuk, amiben tényleg hiszünk. És azt gondolom, ez valaminek csak az eleje, a kezdete, nagyon sok van még benne… Beletaláltunk egy igazán keresett piaci résbe, mert egyszerűen az emberek annyira nagy elánnal, lelkesedéssel és nyitottsággal jönnek felénk, illetve telnek meg az előadásaink, hogy az elképesztően jó érzés. És még rengeteg olyan probléma és társadalmilag fontos téma van, amiről úgy érzem, hogy a színház és a művészet nyelvén vagy azok segítségével, közvetítésével beszélni kell.”
Többek között férjével, Horváth János Antallal és két kollégájával hozták létre a LOUPE-ot (Fotó: Archív)A jófajta drukk
Nem titkolja, hogy a mai napig nagyon izgul az előadások előtt. „Amikor teniszeztem, akkor soha nem tudtam annyira jól játszani egy versenyen, mint az edzéseken. Volt bennem egy olyan drukk, ami lebénított. Valószínűleg a versenyhelyzet teremtette ezt az érzést, ami egyébként a mai napig bénítóan is hat rám. Mintha megmerevednének a végtagjaim, és nem tudnék olyan felszabadult lenni, mint amilyen igazából vagyok. A színészettel kapcsolatban ez nem így van. Ott ez a drukk már inspirál. Ahogy bemegyek a színpadra, feljön a fény, és elkezdődik az előadás, ott ez egy jóféle adrenalinná válik bennem.”
Kiemelt kép: RTL
The post Lovas Rozi: „A kicsi Rozi büszke lenne rám” first appeared on Story.
English (US)