ködtől, víztől elázottan,
falevél a földre pottyan,
enyészetté válik sorsa.
Emlékezik szép tavaszra,
csiripelő madarakra,
szikrázó napsütésre,
lágyan csorgó, hűs esőre.
Tudja, ő már nem remélhet,
zöld levél ő újból nem lesz,
mégsem lázad, elfogadja,
életútját végigjárta.
Földi élet sincsen másképp,
itt a napfény az ajándék,
fényesen délben izzik,
alkonyatkor ő kialszik.
Szomorú nem lesz tőle,
avart a szél összehordja,
egybeolvad társaival,
így múlunk el mindannyian.
English (US)