Megbüntette a Helyi Választási Bizottság a hódmezővásárhelyi önkormányzatot – számolt be a Delmagyar.hu. Mint írta, ketten is nyújtottak be kifogást, tartalmilag nagyjából ugyanazon okok miatt, így azt a Bizottság együtt tárgyalta. A két kifogás lényege, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat megsértette a választási törvény alapelveit azzal, hogy a Hódmezővásárhely Város gyorshír szolgálata nevű Facebook oldalon közzétette Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke kampányvideóját, amelyben aláírásokra buzdította a választópolgárokat, ezáltal megsértette az esélyegyenlőségre, valamint jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveket. A Bizottság ezért az önkormányzatot eltiltotta a további jogsértésektől és 30 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte.
Megbüntette a Helyi Választási Bizottság a hódmezővásárhelyi önkormányzatot
1 hét ezelőtt
12
- Főoldal
- Nagyvilág, politika
- Megbüntette a Helyi Választási Bizottság a hódmezővásárhelyi önkormányzatot
Kapcsolódó
„Én csak egy kávét kérek” - Kósa Lajos a Magyar Péter-jelens...
10 perce ezelőtt
3
Kéken ragyogott az égbolt a portugáliai meteor miatt
13 perce ezelőtt
6
Így volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is beta...
23 perce ezelőtt
6
Sokkoló képeket tettek közzé a kishajóról, amit darabokra zú...
34 perce ezelőtt
5
Irán: a nehéz terep és a rossz időjárás miatt nem találják a...
39 perce ezelőtt
5
Karácsony Gergely újabb kamuját leplezte le Szentkirályi Ale...
46 perce ezelőtt
5
„A kényszerleszállás lehet hogy a lezuhanás szinonimája lesz...
51 perce ezelőtt
6
Nem szerzett párizsi kvótát a női válogatott Debrecenben
54 perce ezelőtt
9
Megállapították Raiszi helikopterének pontos helyét
1 óra ezelőtt
5
Patkányok szaladgálnak egy patinás kispesti épületben, amit ...
1 óra ezelőtt
6
Szentkirályi a 10 évnél idősebb autók kitiltásával vádolja K...
1 óra ezelőtt
6
Kincsekkel teli 1800 éves sírt találtak
1 óra ezelőtt
6
A nap legfontosabb hírei – 2024. május 19.
1 óra ezelőtt
6
Erdő Péter: Krisztustól a Szentlélek által kapjuk meg a taní...
1 óra ezelőtt
6
Orbán benézett az Üvegtigrishez, és megszánta egy negyed kol...
1 óra ezelőtt
8
Csörte - Politikai nézetkülönbségért halál jár?
1 óra ezelőtt
5
Nagy erőkkel keresik az iráni elnök balesetet szenvedett hel...
1 óra ezelőtt
6
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
1 óra ezelőtt
5
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse...
1 óra ezelőtt
3
Összeverték a tolvajt a londoni bolt dolgozói
1 óra ezelőtt
2
Szlovák belügyminiszter: Talán mégsem magányos farkas volt a...
2 órája ezelőtt
2
Megtalálták az iráni elnök lezuhant helikopterét - túlélőkrő...
2 órája ezelőtt
3
Elnézést kért Sean „Diddy” Combs, miután előkerült egy felvé...
2 órája ezelőtt
3
Szlovák belügyminiszter: Elképzelhető, hogy Robert Fico meré...
2 órája ezelőtt
3
Felkapott
1.
FC Barcelona
2.
Iráni elnök
3.
Újpest
4.
Liverpool FC
6.
Orbán Balázs
7.
Új-Kaledónia
10.
Pierce Brosnan
Népszerű
Valmar koncert 2023 - infok, helyszínek
1 év ezelőtt
18850
Szoláris magyar: az alternatív írásrendszer, melyben a cél, ...
1 év ezelőtt
16552
Matek érettségi 2023: mutatjuk a feladatokat!
1 év ezelőtt
16059
Így izgatta egymást az ágyban VV Reni és VV Barna
1 év ezelőtt
14938
„Sajtihoz is így bújsz?” – VV Barna és VV Piros nem bírtak m...
1 év ezelőtt
13242
Ebben a sorrendben nézd a Kaleidoszkópot, a Netflix új soroz...
1 év ezelőtt
13187
Szekér Györgyi: csodafa
5 hónapja ezelőtt
12353
Magyar kutatók találtak új kapcsolatot az emberi agyban
1 év ezelőtt
10423
Keresztet varratott magára, így úszik Budapesten a démonaiva...
6 hónapja ezelőtt
9590
Megjelent egy kutatás arról, hogy nincs bizonyíték a maszkok...
1 év ezelőtt
9204
Alapítvány - egyesület támogatható adó egy százalék felajánlással pl a Mesedsoktor programmal vagy a Zenedoktor programmal. A Gyógyító Bohócdoktor csapat nevetéssel gyógyít, vidámító kórházi viziteken segíti a lábadozókat. Állatvédelem, állatmenhely, állatmentés kapcsán az adó 1 százalékot az Orpheus Állatvédő Egyesület szeretettel fogadja. Az Állatbarát Web Kuckó és az Állatvédő.hu állatvédelmi magazin is köszönettel fogadja. A kóbor kutyák megmentésében a SintértNE! révén kerülhetünk előrébb. Alapítvány / egyesület támogatásával az adó 1% felajánlása jó helyre kerül! Kérjük támogassa a Mátrix Közhasznú Alapítvány gyermekmentő programját, köszönjük!
|
Gyermekmentő Sterilház
|
Gyermek és családvédelem
|
Mesedoktorok 1% támogatása
|
Gyermekvédelemre adó 1%
|
Gyermekmentők
|
Gyermekmentés, adó 1%
|
Szja 1+1 felajánlás, adó 1%
|
Adó egy százalék felajánlás, adó 1%
|
Bohócdoktorok
|
Ádó 1% Állatmenhelynek
|
Állatmenhelyek támogatása
|
Állatrendőrség támogatása
|
Kutya, cica mentés, adó 1%
|
Adó 1% állatvédelemre
|
Állatvédő adó 1%
|
Adó 1 százalékfelajánlás
|
Adó 1% felajánlás
|
Adó 1% felajánlás
|
Adó 1% felajánlás
|
Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1 százalék felajánlásával életet ment!
Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1 százalék felajánlásával életet ment!