„Megelőzni jobb, mint gyógyítani” – kötelezővé tette egy focicsapat, hogy a kapusai sisakban védjenek

3 hete ezelőtt 47



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A Racing Genk labdarúgócsapata úgy határozott, fiatal kapusainak kötelezővé teszi a fejvédő hordását.

Sokszor előfordul a futballban, hogy fejsérülést szenved egy-egy játékos, a Sporza cikke szerint évente 15 ezer focista szenved Hollandiában fej-, vagy agysérülést.. Emlékezhetünk rá, hogy Petr Cech is hosszú éveken át védte egy ilyenben a kapuját, de az NB I-ben Filip Pajovic sem játszott nélküle. A KRC Genk pedig inkább nem kockáztatja tehetségeit.

Megelőzni jobb, mint gyógyítani. Ezt az elvet valljuk. Akadémiánk mostantól megköveteli ifjúsági kapusaitól, hogy sisakban tréningezzenek és játsszanak mérkőzéseket

– mondta Koen Witters, a KRC Genk tehetségkutató akadémiájának kapusedzője.

Az edző szerint a sisak viselésének normalizálásával a megelőzés mellett arról is meggyőzik a játékosokat, hogy később is érdemes viselni a fejet védő extra felszerelést. Különösen annak tükrében, hogy elmondása szerint viszonylag agresszív stílusra nevelik a növendékeket. Márpedig aki egy csatár lábai elé vetődik, megsérülhet.

„Tagadhatatlanul vannak kockázatok. Ezek teljes kiküszöbölése illúzió. De a sisak viselésével 50%-kal csökkenthetjük az agyrázkódás kockázatát, ha mégis bekövetkezik egy ütközés. Ily módon mind a súlyos sérüléseket, mind a kisebb kellemetlenségeket megelőzhetjük.”

A Genk új rendszerében egészen az U16-os csapatig kötelező lesz a sisak viselése, miután azonban aláírják első szerződésüket, már szabadon választhatnak a labdarúgók, hogy mit szeretnének.

The post „Megelőzni jobb, mint gyógyítani” – kötelezővé tette egy focicsapat, hogy a kapusai sisakban védjenek first appeared on Rangadó.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!