Az éjszaka közepén megjelenik két vadidegen alak az ember hálószobájában, és közlik vele, hogy ők akkor most viszik magukkal, egy választása van, hogy megkönnyíti vagy megnehezíti-e a dolgot - tipikusan valahogy így kezdődnek a beszámolók azoktól, akik személyesen tapasztalták meg, milyen is, ha valaki a problémás tizenévesek átnevelésében utazó amerikai iparág munkadarabjává válik. A beszámolók azzal folytatódnak, hogy - ellenállástól függően - erővel vagy szépszerével kivezetik az illetőt az otthonából, miközben a szülei csendesen végignézik az egészet, aztán kocsiba ültetik, és elviszik valami isten háta mögötti helyre, hogy ott aztán megkezdődjön a program, amiért a szülők súlyos összegeket fizetnek, és amelytől azt remélik, hogy a keménykezű szeretet jegyében megjavítja rossz útra tévedt gyereküket.
Hogy mi az, amire csodaszert, gyógyírt remélnek a szülők, az változó. Van, aki alkohol-vagy drogproblémákra keres megoldást, más deviáns viselkedésre, mentális nehézségekből fakadó önveszélyességre, evészavarra. A válasz keretei is változatosak: a program színfalai hasonlíthatnak bentlakásos iskolához, katonai kiképzőtáborhoz, rehabilitációs központhoz, lehet vallásos jellege, vagy lehet teljesen világi - a közös ezekben az átnevelő intézményekben, hogy mind ugyanahhoz a virágzó iparághoz tartoznak, amely a nehéz esetnek címkézett fiatalokból csinál pénzt.
Megalázva, begyógyszerezve, elzárva
Ez az iparág hosszú évtizedek óta létezik az Egyesült Államokban. Becslések szerint ötezer felett van az átnevelőhelyek száma az országban, és évente 50 ezer körül vannak azok a bekerülő tinédzserek, akiknek a szülei ezt az utat választották gyerekük számára. Ehhez a számhoz hozzájönnek még azok a fiatalok, akiket a gyermekvédelmi rendszerből, nevelőcsaládból érkeznek, esetleg az igazságszolgáltatás során küldik őket ilyen helyre fiatalkorúak börtöne vagy javítóintézet helyett. Az iparágban rettenetesen sok pénz van, rengeteg közpénz is csurog ide. Van szolgáltató, amely egy gyerek egy napi ellátását 800 dollárért számítja meg, de arra is van példa, hogy akár havi 40 ezer dolláros díjat kérnek el.
Hogy ezekkel az intézményekkel, legalábbis egy részükkel biztosan baj van, azt régóta lehet tudni: sok ezer gyermekbántalmazásról szóló beszámoló és jó néhány gyanús haláleset is köthető az iparághoz.
A bántalmazás számos formája volt és van jelen traumatizált egykori bentlakók beszámolói szerint. A skála a magánzárkaszerűségbe kényszerítéstől kezdve az étel-ital- vagy mosdóhasználat megvonáson át a megfelelő egészségügyi ellátás elmaradásáig terjed. A #breakingcodesilence társadalmi mozgalom gyűjti ezeket a beszámolókat. Rendszeres elem bennük a szükségtelen meztelenre vetkőztetés, majd a ruha nélküli motozás, megjelennek a megalázás változatos formái, a büntetésként alkalmazott elkülönítés, a kommunikáció akár teljes tiltása mind a szülőkkel, mind a társakkal, a pszichiátriai gyógyszerszedésre kényszerítés. Beszámolók szólnak olyan veszélyes terapeutikus gyakorlatokról, mint a nemi erőszak újrajátszatása, és sokan beszéltek arról, hogy nem volt megfelelően képzett a személyzet ahhoz, hogy bármiféle terápiát is nyújtson.
Volt hely, ahol büntetés járt egy ártatlan kézmegvakarásért is, más 48 órát töltött bezárva egyedül egy szobába, volt, aki majdnem egy évig nem beszélhetett a családjával, és volt, ahol egyszerűen közölték a bent lakókkal, hogy azért vannak itt, mert senki nem szereti őket.
A közeg ideális táptalaja a szexuális visszaéléseknek is.
English (US)