Menet közben mászott a kisbusz tetejére az M3-ason, hogy megigazítsa a kajakokat – sokkoló felvétel

2 hónapja ezelőtt 11



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Menet közben térdelt egy kisbusz tetején egy férfi, aki a kajakokat igazította meg az M3-ason – számolt be a Tények. Egy sofőr vette fel a jelenetet, amin az látszik, hogy az autók a dugóban araszolnak, az egyik furgon utasa pedig nyitott ajtónál kimászott a tetőre és kötözni kezdte a hibásan rögzített rakományt. A felelőtlen férfi munkáját ráadásul egy nő is segítette, aki az ablakban állva adta neki a tanácsokat.

Mutatjuk:

Egy, a Tényeknek nyilatkozó vezetéstechnikai szakértő szerint amellett, hogy a videón látható manőver életveszélyes, rengeteg szabályt megszegtek a kisbusz utasai és annak sofőrje. “Nem ellenőrizték, amikor elindultak, hogy a járművön megfelelően van-e rögzítve a rakomány. A rakományrögzítés egy nagyon fontos dolog” – hangsúlyozta Csörgő László.

A hibás rögzítés mellett ráadásul a túllógó kajakokat sem jelölték meg. A szakember szerint azzal is egy balesetveszélyes helyzetet teremtettek, hogy egy, ablakból kihajoló nő is segítette a férfit. “A társa az ablakon kilóg, tehát ott is egy rögzítetlen, imbolygó tárgy van. Véletlenül elveszti az egyensúlyát a hölgy az ablakban, azonnal kiesik. Nemcsak ő sérül meg, hanem a körülötte lévőket is veszélybe sodorhatja” – mutatott rá.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

The post Menet közben mászott a kisbusz tetejére az M3-ason, hogy megigazítsa a kajakokat – sokkoló felvétel first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!