Szinte semmit nem értettem.
Kilencéves gyerekfejjel
Félszavakat se értettem.
Az maradt meg nagyon bennem,
Hogy bizonyos esetekben
Otthon máshogy beszélgettek,
Mint az iskolában kellett.
Nem tudhatta senki se meg,
Hogy meg kiket kereszteltek.
És aki járt a templomba,
Azt jól titokban tartotta.
Szüleim, ha beszélgettek,
Ablakokat reteszeltek,
Kinn az utcán meg ne hallják,
Miről beszél apám s anyám.
Élesen él bennem még,
A forradalom reggelén
Iskolából hazaküldtek,
Minek akkor én örültem.
Félelmetes lett a dolog,
Mikor láttam, az arcokon
Aggódás és rettegés ül,
A szó suttogóra gyérül.
Mért tekeri, nem értettem,
Anyám a perzsát sebesen,
Mért rejti az értékeket
Az ágyba csendben, remegve.
A szomszédunk, ki berohant,
Idegesen azt mormolta:
Hogy a csillagot leverték,
Mi ült a tanács tetején.
És látott néhány tankot ott,
Rajta ültek az oroszok!
Anyám akkor felkiáltott:
De hová lett az apátok?
Dermedt csend lett, ajtót lesve
Állt a család idegesen.
Mígnem végre megjött Apám
Zilált rémülettel arcán.
Rögtön küldtek a szobánkba,
És ők hallgatták Apánkat,
Mi zajlik most itt, Patakon,
Mi zajlik kinn az utakon.
Vér nem folyt a városomban,
De mint később meghallottam,
Sok ismerőst elhurcoltak,
Majd mély csend lett a városban.
English (US)